Kilencmilliót ér a manchesteri duplázás

2011.05.06. 22:18
null
A 3 millió fontot érő mozdulat - Moszkva, 2008 (Fotó: Action Images)
Természetesen fontban. Ennyit osztanak szét a Manchester United első keretének játékosai között, ha a csapat megnyeri a Premier League és a Bajnokok Ligája küzdelemsorozatát is.

A számokat a Sun című angol bulvárlap szellőztette meg, és mi most ezeket mutatjuk meg, némi kiegészítéssel, mert szerintünk egy kicsit sántít a dolog.

Tehát az írás szerint minden egyes megnyert bajnoki pontért 1500 font jár a játékosoknak. Három fordulóval a bajnokság vége előtt az Unitednek 73 pontja van, azaz legfeljebb 82 lehet az utolsó meccs után. Ez azt jelenti, hogy fejenként 123000 font ütheti a fiúk markát. A Sun szerint az első keret 18 játékosa mind megkapja ezt a pénzt, így szerintük a bajnoki pontpénz valamivel több mint 2,2 millió font. A dolog ott sántít egy kicsit, hogy a csapat kerete jelenleg 26 játékosból áll (és még néhány fiatal is van a tartalékból). Akkor pedig 3,2 millió font az elosztandó zsuga. Nem mindegy. Illetve nekünk dehogynem mindegy... Mindenesetre az újság szerint a klub további 1-1,3 millió fontot oszt szét a játékosok között, ha meg lesz a bajnoki cím – ezt viszont a játszott mérkőzések arányában súlyozzák.

A Bajnokok Ligájában aratott sikereket is honorálja a MU vezetése: a csoportkörben aratott győzelmek 15, míg a kiseséses szakaszban elért diadalok 20 ezer fontot érnek. A négy csoportkörös és az öt kieséses szakaszban elért győzelem is több mint 2,5 millió fontot ad ki 18 fős kerettel számolva.

A vörös ördögök május 28-án a Wembleyben felemelhetik a BL-trófeát (és nem csak a pályára való bevonuláskor vethetnek rá egy röpke pillantást), az további 3 millió fontot jelent a keretnek.

Ami biztos: akár 18, akár 26 fős kerettel számolunk, rengeteg pénzről van szó! A 9 millió font is 2,7 milliárd forint, amiből vígan el lenne egy évig a magyar élvonal. Rooneyéknak pedig jó esélyük van, hogy bezsebeljék a mesés összeget, de legalábbis az egyik felét: három ponttal vezetnek a Chelsea előtt a bajnokságban, és, ha vasárnap legyőzik (de minimum nem kapnak ki) a londoniakat, gyakorlatilag bajnokoknak tekinthetőek. A BL-döntő pedig részben hazai pályán lesz Londonba, és most nem tűnik olyan toronymagas favoritnak a Barcelona, mint, amikor a 2009-es döntőben viszonylag simán 2–0-ra győztek a katalánok.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
11 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
Tegnap, 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.11.01. 14:03