B. G. 2010.04.08 14:37 Frissítve: 2015.02.25 02:53

Fradi-fájdalom, Kökény-könnyek

Április 1-jétől új rovattal találkozhatnak a Nemzeti Sport Online olvasói. Sportnaptár aloldalunkon a múlt figyelemre méltó eseményeiből szemezgetünk – felhasználva a 107 éves sportnapilap, a Nemzeti Sport páratlan értéket rejtő archívumát. A napi megjelenésű Sportnaptár szerkesztői a teljesség igénye nélkül válogatják ki az elmúlt nyolcvan év legérdekesebbnek gondolt, adott napra eső történéseit, amelyek közül minden nap eggyel bővebben is foglalkoznak. A sorozat cikkeiről nap mint nap értesülhetnek az NSO Facebook- és Twitter-oldalán is.

Kökény Beatrix utolsó idényében Európa-bajnok lett, míg a BL-ben a négy közé jutott az FTC-vel (Fotó: Szabó Miklós)
Kökény Bea utolsó idényében Európa-bajnok lett, míg a BL-ben a négy közé jutott az FTC-vel (Fotó: Szabó Miklós)

A magyar női kézilabda évtizedek óta fontos tényező a sportágban, és ebben jelentős része van klubjaink, köztük a Ferencváros nemzetközi kupaszerepléseinek is. Kilenc évvel ezelőtt a Fradi bekerült a BL-ben a legjobb négy közé, és a háromgólos dániai vereség után mindenki bízott a fináléba jutásban. Nem sikerült, a viborgiak Budapesten is jobbnak bizonyultak, de Kökény Beatrix, a zöld-fehérek legendás irányítója könnyei ellenére sem panaszkodhatott az utolsó szezonjára: decemberben Európa-bajnok lett, a szezon végén pedig MK-győztes.

Cikksorozatunk korábbi részeit itt találja meg.

Az FTC női csapata már hosszú ideje meghatározó résztvevője volt az európai kézilabdaéletnek, és 2001 áprilisában is bízni lehetett abban, hogy a kinti „odavágón” elszenvedett 24–21-es vereség nem végzetes, a hátrány behozható a Kőbányai úton, ahol Németh András együttese kétezer néző előtt fogadta riválisát. A dánok elleni fordításban annak ellenére is reménykedtek a szurkolók, hogy szűk egy évvel korábban felejthetetlen pofont kapott tőlük a magyar válogatott: az olimpiai döntő utolsó negyedórájában hatgólos előnyt adtak el a mieink.

A Viborg pedig kiváló képviselője hazája kézilabdájának: már a 90-es évek közepén is eljutott egyszer a BL-fináléig, mégpedig szintén a Fradi kiejtésével (amely akkor, 1997-ben egymás után másodszor akadt el a legrangosabb sorozatban a négy között). Kispadján az 1996-os olimpián csapatát győzelemre vezető Ulrik Wilbek ült, aki a pályán olyan egyéniségeknek dirigált, mint a 2000-es aranyérmesek közül Brödsgaard, Fruelund és Roslyng, nem beszélve a még Atlantában diadalmaskodó Astrupról és Lauritsen kapusról – a tréner feleségéről –, illetve a norvég Tjugumról és az orosz Gyerjugináról.

Persze a zöld-fehérek sem „nyeretlen kétévesekkel" álltak ki: Farkas Ágnes, Kökény Bea, Lőwy Dóra és Pádár Ildikó ott volt az ezüstérmes sydneyi alakulatban (majd Lőwyt kivéve a romániai Eb-n is), míg Sugár Tímea kapusnak, Siti Eszternek és Kirsner Erikának velük ellentétben nem lehettek álmatlan éjszakáik a Dánia elleni összeomlás miatt, hiszen ők csak a 2000 végi Európa-bajnokságon kerültek be Mocsai Lajos kapitány keretébe.

A BL-visszavágó azonban nem úgy alakult, mint az örömmámorral zárult, Ukrajna elleni csata: a vendégek elejétől fogva nem tűntek ijedtnek – bár mint trénerük utóbb elárulta, csak a gyorsan megszerzett egy-, majd kétgólos előny nyugtatta meg tanítványait –, és az idegesen kezdő Fradi (Sugár – Tóth E., Kovács V. 2, Farkas Á. 6 /3/, Kökény 5, Siti 1, Lőwy 2., cserék: Miklósová /kapus/, Pádár 2, Kirsner 1, Pásztor, Benyáts 2) rögtön hátrányba került, majd szinte végig futnia kellett az eredmény után. Hét hétnél ugyan egyenlő volt az állás, de a szünetre megint három mínusszal mentek a mieink. A második félidőben is folytatódott két, számunkra roppant szerencsétlen sorozat: Lauritsen parádézott a dán kapuban, míg a magyarok gyakorlatilag képtelenek voltak betalálni hétméteresből: négyszer annyi lehetőséget kaptak a francia bíróktól, mint a látogatók, mégis csupán hármat tudtak értékesíteni – a nyolcból... Ugyanez az adat a túloldalon 2/2 volt.

Mindezt látva az FTC legrutinosabb játékosa, az irányító Kökény Bea a saját kezébe vette a dolgok alakítását, és posztjára rácáfolva a góllövést is magára vállalta. Ötig jutott (bő tíz perc alatt, kétszer emberhátrányból!), és a legkevésbé sem rajta múlt, hogy az egyenlítésnél (57. perc) tovább nem jutottunk, ráadásul a záráskor még a második vereséget (21–22) sem sikerült elkerülni. Németh András szerint „döntő volt, hogy a helyzeteit melyik csapat miként értékesítette, és az is, hogy a kapusok között mekkora volt a különbség. Csak a hajrában játszott elfogadhatóan az együttes". Gyorsértékelésével tulajdonképpen valamennyi megszólaltatott szakértő egyetértett, beleértve az ellenfél mesterét is.

És hogy mi történt történetünk főszereplőivel a továbbiakban? Borók Rita, a meccset műtétje miatt kihagyó légiós öröme nem teljesedhetett ki, mert dán együttese a kiírás utolsó párharcában a szlovén Krimmel már nem bírt. A Viborg azonban nem tört össze, és esztendőkkel később, 2006-ban elhódította a BL-serleget, majd tavaly úgyszintén – ekkor már a Győr híveit elkeserítve a fináléban. Az idén is ott van a négy között – ahogyan Görbicz Anitáék is!

A Fradi nem tudta megvédeni az itthoni bajnoki címét, de egy évvel később visszaszerezte azt, és ugyancsak 2002-ben már nem állt meg a BL elődöntőjében sem! Sajnos azonban a fináléban, a macedón Kometal Szkopje ellen bosszantó módon – mindössze két góllal – alulmaradt.

Kökény Bea pedig már az olimpia után vissza akart vonulni, aztán hagyta magát meggyőzni, hogy várja meg az Eb-t – és döntésének helyességét aranyérem igazolta! A témánkul szolgáló BL-ütközetet követően nagyon el volt keseredve, ám azt kívánta, hogy legalább a hazai kupaelsőség legyen meg búcsúzásként – és meg is lett! A Fradi 245-szörös válogatott irányítója, aki az 1989-es vb-13. helytől elindulva végigkísérte nemzeti csapatunk újbóli felemelkedését, manapság klubja női kézilabdázóinak ügyvezetőjeként dolgozik a jövőért, az áhított újabb fényes sikerekért.


1941-ben e napon összegezte az NS az első benyomásait a hazánkba érkezett német sztáredző, Sepp Christmann ténykedéséről. Ma már történelmi tény, hogy a magyar dobóatléták évtizedek óta világszínvonalú eredményeket érnek el, de érdekes tudni, hogyan is alakult ez így. Nos, 69 évvel ezelőtt a magyar szövetség meghívására továbbképzést jött tartani a német szakember, akinek bemutatójára első alkalommal csak kevesen tudtak összegyűlni a rendkívüli politikai helyzet (kormányválság, háborús készülődés) miatt. Visszatérve az atlétikára: „A legnagyobb hiba, ha valaki edzésen azzal törődik, hogy milyen messzire löki a súlyt, vagy hajítja a kalapácsot. Nem szabad másra ügyelnie, mint arra, hogy a hibáit tökéletesen kiküszöbölje és a ritmust teljesen beidegezze" – szólt Christmann egyik legalapvetőbb jó tanácsa. Tudta, miről beszél: 1936 és 1956 között három kalapácsvető-tanítványa lett olimpiai bajnok, s munkáját további érmek és világcsúcsok is fémjelezték.

1951-ben e napon a labdarúgó NB I 7. fordulójában a Bp. Honvéd hazai pályán nem tudta felülmúlni (1:1) a többek között Illovszky Rudolffal felálló Vasast (Kocsis szerezte a kispestiek gólját, miközben Puskás az értékelés szerint „jóval halványabb volt a szokottnál"), ezért a Salgótarjánban Deák „Bamba" révén szűken diadalmaskodó Bp. Dózsa megelőzte riválisát, és az újpestiek felléptek a tabella 2. helyére. Az élen az ezúttal is roppant magabiztos Bástya (ex-MTK) állt, amely 6:2-re mosta le idegenben a Szegedi Petőfit.

1971-ben e napon Helenio Herrera, az AS Roma vezetőedzője kijelentette: továbbra is a csapatnál akar maradni, és akár sokkal kisebb fizetéssel is megelégedne. Negyvenmillió lírával is beérné, és még az adókat is ő fizetné, nyilatkozta, hozzátéve: úgy véli, jó munkát végzett, amelynek eredménye majd a következő években mutatkozik meg. Az Interrel néhány esztendővel korábban két BEK-győzelmet is elérő legendás futballtréner azért kényszerült átgondolni a helyzetét, mert a „farkasok" vezetői nem kívántak vele szerződést hosszabbítani. Herrera végül olyannyira nem kapott további lehetőséget, hogy még az idény végét sem várhatta meg: azonnali hatállyal menesztették.

1981-ben e napon a labdarúgó BEK elődöntőjének első felvonásán ma is jól csengő párosok csaptak össze. A Csernai Pál vezette Bayern München a Sepp Maier helyére beugró Junghans remek védéseinek köszönhetően 0–0-val kihúzta Liverpoolban. A fiatal kapus Dalglish foghatatlannak tűnő két lövését is hárította. A másik ágon a Real Madrid 2–0-ra legyőzte az Intert, a gólokat pedig ki más, mint a Juanito, Santillana csatárduó két tagja szerezte. Vujadin Boskov vezetőedző viszont védelme kulcsemberét, az Európa-bajnok német Uli Stielikét emelte ki. A spanyolok aztán a visszavágó után is örülhettek (csak egy góllal kaptak ki Milánóban), míg a bajorok ráfáztak a hazai 1–1-re. A párhuzamosan zajló KEK színvonalát jól illusztrálja, hogy e napi sima győzelmük révén Dinamo Tbiliszi–Carl Zeiss Jena fináléra került sor utóbb, és ezzel nem a keletnémetektől 2–0-s vereséget szenvedő Benfica trénere, Baróti Lajos respektjét szeretnénk kisebbíteni.

1991-ben e napon a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöksége „elfogadta a bolgár szakember felénk nyújtott segítő kezét", azaz tíz nap gondolkodási idő után válogatottunk szaktanácsadója lett Ivan Abadzsiev. A „súlyemelőpápa", akinek tevékenységét Hanzlik János szövetségi kapitánnyal együttműködve képzelték el, egészen a barcelonai olimpiáig vállalta el a mieinkkel való közös munkát. Mindez azért okozott kisebb meglepetést, mert a franciák anyagilag kedvezőbb ajánlattal kecsegtették a trénert, aki azonban nálunk talált valódi szakmai kihívást. Ennek aztán az lett a vége, hogy a napi három edzés mellett elkötelezett (amúgy a szöuli bolgár balhé után, majd évekkel később az ottani emelők doppingolásában való segédkezésért eltiltással elmarasztalt) szakember keze alól „kidőltek" az emelőink. A tiszavirág-életű Abadzsiev-korszak végére szó szerint elfogyott a magyar csapat, inkább előbb, mint később minden élversenyzőnk megsérült – a bolgár módszer nálunk megbukott.