Zsenik útja – Vincze András jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.05.20. 22:56

Igazi, élettel teli futball híján nem kell csodálkozni azon, hogy a statisztikáké, felméréseké a terep (pontosabban a gyep), így cseppet sem meglepő, május közepén elemzésre érdemes téma, hogy a föld kerekén mely klubok a legeredményesebb nevelőegyesületek egyben. Írhatom, természetesen köztük van a Real Madrid, ha másért nem, azért is, mert a spanyol futball igencsak koros, több mint hatvanéves uralkodója már az európai labdarúgásnak, van tehát miből merítenie, és még mindig van mire építkeznie.

Rendben, e különös időszámítást és ideológiát a magam magyaros módján állítottam fel, arra gondolva, hogy a Puskás Ferenc nevével fémjelzett realos generáció hatása a mai napig jelentős, hiszen arrafelé tudják, a dicsőséges múlt (ötvenes-hatvanas évek) nélkül nem létezne a büszkeségre, dicsekvésre okot adó jelen. Hozzáteszem, a magyar futball pedig még ma is talán éppen ennek a jelentős korszaknak a lelki hiányát nyögi, amikor az amúgy is remek labdarúgásunk a világsztár, sőt világsztárok révén igazán dicsőséges lehetett volna, amikor a földön tényleg minden nagyjaink zsenialitásáról szólt – de már az országhatárainktól távol… Szóval, ha kifordítható lenne sarkaiból a világ, az akkori magyar aranylábak dicsőségét a jelen honi játékosgenerációjával összevetve is lehetne ezen a napon jegyzetre érdemes téma – ám a futballmúlt rendíthetetlen és megváltoztathatatlan.

S bár sokszor hallom, időnként már sok az Öcsi-féle történet, s hogy ne éljünk mindig a múltunkban, most, hogy az ifjú madridiak szó szerinti tökéletes helyzetbe hozása jelenti a témát, illetve az, hogy a Realnál a legprofibb a fiatal, tehetséges labdarúgók kinevelése, még inkább érzem, végképp nem szabad elengednünk a futballunk hajdanvolt sikereit, egykori sztárjait, mert nekünk akkor van jövőnk.

Persze ez, a világ legjobb utánpótlás-nevelő klubjairól készített összeállítás annyiban csalóka, hogy a topbajnokságokban jelen lévő ifjakat vizsgálja, ami túl vegytiszta képlet, mert a világ futballját hosszabb távon a grundfutball élteti. S bár a Real-sikerek irigylésre méltók, éppen a magyar zsenik útja mutatja az irányt: az ösztönösség lesz mindörökkön meghatározó tényező abban, hogy kiből lesz igazán klasszis labdarúgó.

Legfrissebb hírek

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
11 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.13. 23:58

Legyorsulni a Ladát – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.13. 00:40

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.12. 00:06

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 22:55

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 23:35

Újra az elitben – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.11.08. 23:28

A kézilabda ünnepnapja – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.11.07. 23:54
Ezek is érdekelhetik