Messi erőlködött, Rakitic betalált, a Sevilla 2–0-ra győzött

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 20:55
null
Lionel Messi erőlködik, de az első félidőben nem igazán tudott kibontakozni a hazai védők mellett (Fotó: AFP)
A spanyol Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Sevilla hazai pályán 2–0-ra legyőzte az FC Barcelonát.

 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

SEVILLA–FC BARCELONA 2–0
Sevilla,
Ramón Sánchez Pizuján Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette: Lahoz
SEVILLA: Bono – Aleix Vidal, Koundé, Diego Carlos, Escudero (Munir, 70.) – Jordán (Gudelj, 80.), Fernando, Rakitic – Suso (O. Torres, 81.), en-Nesziri (L. de Jong, 70.), Papu Gómez (Rekik, 70.).Vezetőedző: Julen Lopetegui
BARCELONA:
Ter Stegen – Junior Firpo, Umtiti (Trincao, 90.) Mingueza, Alba – F. de Jong, Busquets, Pedri (Pug 85.) – O. Dembélé, Messi, Griezmann.Vezetőedző:Ronald Koeman
Gólszerző: Koundé (25.), Rakitic (85.)

Csütörtök
21.00:Athletic Bilbao–Levante (Tv:Sport1)
A visszavágókat március 3-án és 4-én rendezik.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az FC Barcelona nyáron érkezett vezetőedzője, Ronald Koeman nem titkoltan az újjáépítés évének tekinti ezt az idényt, de a katalánok szurkolói számára ez az évad inkább az előző idényben látott szenvedés folytatását jelentheti, no meg az izgalmakat, mi lesz a lejáró szerződésű Lionel Messivel…

A Sevilla elleni kupaelődöntőt megelőzően a France Football olyan címlappal jelent meg, amin Messin már a PSG szerelése van, Ronald Koeman pedig tiszteletlennek nevezte a találgatásokat, főképp, hogy jövő héten a párizsiakkal játszik a Barca a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Csakhogy addig még két mérkőzés is várt a katalánokra, és hiába nyerték meg sorozatban a legutóbbi hat tétmeccsüket, a játék többször is igencsak akadozott. Így volt ez a Barcát sorozatban hét győztes tétmeccs után fogadó Sevilla ellen is.

A mérkőzésből úgy telt el hatvan perc, hogy Lionel Messi három lövésén kívül a Barcelonának helyzete sem volt, az egyes statisztikák szerint a pályafutása 900. hivatalos meccsét játszó argentinon kívül a többiek meglehetősen indiszponáltan futballoztak, a kapura egyáltalán nem jelentettek veszélyt.

Miközben a Sevilla francia középső védőjének, Jules Koundénak két nagy helyzete is volt az első félidőben, a másodiknál szabályosan bolondot csinált a Barca sérülések miatt kissé tartalékos védelméből és megszerezte a vezetést csapatának. 1–0

A második félidőben is csak Messinek volt lövőhelyzete a Barcából, de a legjobb kísérleteit is hárította a remek formában védő Jasszin Bono. Miközben a meccs végén egy kontrából a volt Barca-játékos, Ivan Rakitic beállította a 2–0-s végeredményt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 73. percben akár büntetőt is ítélhetett volna Mateu Lahoz játékvezető a Barca javára Jordi Alba esésénél, de ezzel együtt is a jobb teljesítményt nyújtó Sevilla megérdemelten győzött, és kedvező helyzetből várhatja a márciusi visszavágót.

 

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! Megérdemelten győzött 2–0-ra a Sevilla

90. perc. MESSI! Rakitic lerántotta Messit, a szabadrúgást a Barca klasszisa 22 méterről kapura tekerte, Bono védett.

90. perc Trincao is beállt a Barcánál Umtiti helyett.

85. perc. RAKITIC BETALÁL! A horvát végigvitt egy kontrát a bal oldalon, senki sem támadta meg, majd a tizenhatoson belülre érve a léc alá lőtt volt csapata ellen. 2-0!

85. perc Az első vendégcsere: Pedri helyett Puig állt be.

84. perc Vidal sárgult be.

81. perc újabb hazai csere: Suso helyett O. Torres a pályán

80. perc Jordán helyett Gudelj állt be a hazaiaknál.

73.perc LAHOZ NAGY MÁGUS! Jordi Albát "lebirkózzák" a tizenhatos vonalánál, a bal oldalon, de csak szabadrúgás következett, ami veszélytelen. (Vagy rájátszott Alba vagy ha történt szabálytalanság, az inkább belül).

71.perc MESSI LŐ - MELLÉ! Egy lecsorgó labdát küldött a kapu irényába a bal szélről, hét méterről, de az oldalháló találta el.

70. perc.Cserék a Sevillánál: Escudero helyett Munir, en-Nesziri helyett L. de Jong, Gómez helyett Rekik állt be.

67. perc Messi a jobb szélről kapura csavart egy szabadrúgást, de Bono résen volt.

66. perc Escudero is lapot kapott.

63. perc JORDÁN AKADT ÖSSZE MESSIVEL! A Barca jött szabadrúgással, amikor Jordán nem adta oda a labdát Messinek, aki megpróbálta kitépni azt a sevillai kezéből, aki erre eljátszotta a "nagyhalált", elterült a földön, amit sárga lappal jutalmazott Lahoz játékvezető.

60. perc Papu Gómez szöglete után Diego Carlos dekázik a tizenhatoson belül, Mingueza elpiszkálta a labdát.

55. perc MESSI HARMADIK LÖVÉSE! Messi és De Jong játszott össze a tizenhatos előterében, az argentin 17-ről lőtt, Bono védett, majd a marokkói kapus a szögletet követően is hárított egy közeli próbálkozást.

52. perc Bono húzta le Messi szögletét.

ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

A Barca két Messi-lövést leszámítva nem tudott igazán veszélyeztetni. A Sevillának több helyzete volt, megérdemelten vezet egy félidő után.

A szöglet veszélytelen. VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+1. perc ÚJABB HAZAI HELYZET! Escudero 15 méterről, balról, vehette célba a kaput, a Barca kapusa tolta fölé.

42. perc en-Nesziri kerül gyanott a Barca védelme mögé, ahol a gól előtt Koundé, de hosszan tolta meg a labdát, így Ter Stegen felszedte előle. A gól óta is a Sevilla játszik a kapura veszélyesebben.

39. perc Suso beadását Mingueza fejelte ki.

31 perc 54–46 SZÁZALÉK a labdabirtoklás a Barca javára, de sokra nem mennek vele a vendégek. Két Messi-lövésen kívül többre nem futotta az erejükből fél óra játék alatt.

A gólszerző öröme

 


 

25. perc GÓL! VEZET A SEVILLA! A második hazai helyzet is a középhátvéd Koundé előtt adódott, aki két barcelonai védőt is becsapott, majd tíz méterről estében, jobbról lőtt a hosszú alsóba. 10

 



23. perc
Jordi Alba jobb oldali beadását Bono húzta le.

 

22. perc Messi 22 méterről vette célba a kaput, de a bal lábas lövése jóval a kapu mellé szállt.

19. perc AZ ELSŐ SEVILLA- LEHETŐSÉG! Suso a jobb szélen, De Jong mellett cselezgetett, majd passzolt Koundéhoz, aki a tizenegyesponttal egy magasságban célba vette a kapu hosszú oldalát, de mellé ment a lövés.

17. perc De Jong próbálkozott lövéssel kissé balról, de levágódott a labda a védőkről.

11. perc MEKKORA HELYZET! A 900. hivatalos meccsét játszó Messi lépett ki a védők mögött Griezmann mesteri ívelésével, de Bono jó ütemben mozdult ki a kapujából és az argentin hét méterről már nem tudta ellőni mellette a labdát.

10. perc Az első említést érdemlő támadás, Messi Pedrihez játszik, aki pedig De Jongot ugratta volna ki, de túl hosszú volt a passz, így a kapusé lett a labda.

A Barcelonánál nyolcan hiányoznak sérülés miatt: Araújo, Braithwaite, Coutinho, Dest, Fati, Piqué, Pjanic, Sergi Roberto. A Sevillából ugyanezen okból Acuna, Navas, Ocampos és Óscar hiányzik. A Sevilla kezdőcsapatából ketten, Ivan Rakitic és Aleix Vidal játszottak korábban a Barcában.

ELKEZDŐDÖTT A MECCS. A Barca kezdett.

ELŐZMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Barcelonában talán még a csapat aktuális szereplésénél is jobban izgatja a szurkolókat a lejáró szerződésű Lionel Messi jövője, akit a France Football a héten már beöltöztetett a PSG szerelésébe, miközben a két együttes jövő héten a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében találkozik...

A bajnokságban a Barca 43 ponttal a 3. helyen áll (kilenc ponttal marad le a listavezető Atléticótól), a Sevilla 42-vel a 4. A Barcelona a bajnokságban múlt héten éppen Sevillában verte meg 3–2-re a Betist, a katalánok hatos győzelmi szériában vannak. Viszont a Sevilla is remek formában van, legutóbbi hét tétmérkőzésén kivétel nélkül győzött. A két csapat őszi bajnokiján 1–1-es döntetlen született.

A legtöbbször az FC Barcelona nyerte meg Spanyol Király-kupát, harmincszor, legutóbb 2019-ben. A Sevilla ötször hódította el a kupát, legutóbb 2010-ben, viszont 2018-ban és 2016-ban is döntőt játszott, mindkétszer a Barcelonától szenvedett vereséget. Idén, a negyeddöntőben a Barcelona hosszabbítás után, 5–3-ra győzött a Granada ellen, a Sevilla pedig az Almeríát verte meg 1–0-ra.

A Barca vezetőedzője, Ronald Koeman meleg pillanatokat élhetett át az oldalvonal mellett a Granada elleni negyeddöntőben, ugyanis a rendes játékidő 2–2-es döntetlennel zárult (Fotó: AFP)

A kupasorozat lebonyolítását alaposan megkeverte a világjárvány, ugyanis a 2019–2020-as kiírás döntőjét még nem rendezték meg, azt 2021 április 3-án játssza le a Real Sociedad és az Athletic Bilbao Sevillában, és Sevillában rendezhetik a 2020–2021-es évad döntőjét is, az előzetes tervek szerint április 18-án.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik