Real Madrid: egymilliárd eurós éves bevételt hoz az új stadion

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.21. 22:39
null
Alaposan kinyílik a pénzcsap, amint kész lesz a stadion (Fotó: AFP)
Az As beszámolója szerint a Real Madridnak otthont adó új Santiago Bernabéu Stadion éves szinten egymilliárd eurós bevételt hoz majd elkészülte után a klub konyhájára.

A királyi gárda eddig 100 millió euró kölcsönt vett fel a létesítmény megépítéséhez, összességében pedig 570 millió euróból finanszírozzák a költségeket.

Ennek érdekében jövő júliusban a klub 270 millió eurót vesz fel hitelként, 2022 júliusában pedig a maradék 200 milliót. Nem sokkal ezt követően az új arénának készhez közeli állapotban kell lennie.

„A stadion 2022-ben kész lesz” – erősítette meg Florentino Pérez klubelnök vasárnap.

Járványhelyzet nélkül és az új stadion teljes kihasználásával az ABC spanyol lap szerint a klub előrejelzése alapján 200 millió eurós bevételnövekedés realizálódhat.

Az új stadion megépüléséhez szükséges összeget 30 éves futamidőre veszik fel, a rögzített kamatokkal együtt pedig közel 800 millió eurót kell összesen visszafizetnia a királyi gárdának.

A járványhelyzet miatt a Real Madridnál 300 millió euróval kevesebb bevétellel kalkulálnak az idei évre. A multifunkciós stadion elkészülte után viszont az éves bevétel egymilliárd eurót tesz ki – összegez az As.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik