Real Madrid: csitul a balhé Ramos és Pérez között?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.09. 12:07
null
Csütörtökön ismét beszélt egymással Sergio Ramos és Florentino Pérez (Fotó: AFP, archív)
Nem most éli legszebb napjait a Real Madrid: a csapat egy héten belül kétszer szenvedett vereséget hazai pályán a Barcelonától, és a Bajnokok Ligájában is elvérzett az Ajax elleni nyolcaddöntős párharcban. Ráadásul spanyol sajtóhírek szerint a csapatkapitány Sergio Ramos és a klubelnök Florentino Pérez összeveszett az öltözőben a kiesés után, ám a legfrissebb értesülések szerint már valamelyest lenyugodtak a kedélyek.


A spanyol El Chiringuito nevű tévéműsor értesülései szerint a keddi balhé után csütörtökön újra találkoztak egymással a felek. Nem tartott sokáig az eszmecsere, ám arra ennyi is elég volt, hogy valamivel oldottabb hangulatban beszéljen egymással Ramos és Pérez. Mindketten hajlandóak arra, hogy folytassák a társalgást a klub érdekeit szem előtt tartva.

Emlékeztetőül: az As és a Marca egybefüggő értesülései szerint az Ajaxtól hazai pályán elszenvedett 4–1-es vereséget követően Florentino Pérez látogatást tett a csapat öltözőjében, majd kritizálta és egyenesen szégyenletesnek nevezete a játékosok mérkőzésen nyújtott teljesítményét.

A madridiak csapatkapitánya, Sergio Ramos, aki eltiltása miatt csak a lelátóról figyelhette a meccset, kiállt társai mellett, és visszaszólt az elnöknek, hogy nemcsak a játékosok felelősek a történtekért, hanem maga Pérez is, mivel nem gondoskodott a nyáron a Juventusba távozó Cristiano Ronaldo pótlásáról.

Pérez erre feldúltan válaszolt, és egyenesen kirúgással fenyegette meg Ramost. A 32 éves világbajnok középhátvéd válasza azonban talán még őt is meglepte, hiszen elmondta, ha kirúgja, akkor fizesse ki a szerződése hátralévő részét, és már ott is hagyja a klubot.

A keddi kiesés után vasárnap a Real Valladolid otthonában lép pályára a királyi gárda.

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ

20.45:
Real Valladolid–Real Madrid (Tv:Spíler2)

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid (spanyol)–Ajax (holland) 1–4 (0–2)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion, 77 013 néző.Vezette:Felix Brych (német)
REAL MADRID:
Courtois – Carvajal, Varane, Nacho, Reguilón – Modric, Casemiro (Valverde, 87.), Kroos – Lucas Vázquez (Bale, 29.), Benzema, Vinícius Júnior (Asensio, 35.).Vezetőedző:Santiago Solari
AJAX:Onana – Mazraui (Veltman, 80.), De Ligt, Blind, Tagliafico – F. de Jong, Van de Beek, Schöne (D. de Wit, 73.) – Zijes, Tadics, David Neres (Dolberg, 74.).Vezetőedző:Erik ten Hag
Gólszerző: Asensio (70.), ill. Zijes (7.), David Neres (18.), Tadics (62.), Schöne (72.)
Kiállítva: Nacho (93.)
Továbbjutott: az Ajax, 5–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik