NB I: a fehérváriak csatára visszatérhet a La Ligába

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.12.30. 09:21
null
Kenan Kodro visszatérhet a La Ligába (Fotó: Árvai Károly)
A tizenegy bajnokin kilenc gólt szerző középcsatárt, Kenan Kodrót a vele idén nyáron szerződést bontó Athletic Bilbaóval boronálta össze a bosnyák sportsajtó.


Eredményesen futbalozott ősszel Kenan Kodro. A Mol Fehérvár FC 28 éves bosnyák csatára profi pályafutásának legeredményesebb szezonja lett a mostani, a 2016–2017-es évadban az Osasuna színeiben szerzett hét gólját sikerült túlszárnyalnia, már kilenc bajnoki találatnál tart az NB I-ben. Ehhez csupán tizenegy OTP Bank Liga-mérkőzésre és 844 játékpercre volt szüksége, átlagban tehát 94 perc kellett neki a gólszerzéshez.

A jó felépítésű, 188 centiméter magas támadó sokrétű futballista benyomását keltette: három gólt fejelt, hármat tizenegyesből szerzett, egyet a tizenhatoson kívülről, míg kettőt azon belülről lőtt. Bár keveset cselez, jól tartja meg a labdát, kimondottan sok szabálytalanságot követnek el vele szemben, meccsenként csaknem háromszor faultolják, ami az ötödik legtöbb a bajnokságban.

Csapata eredményessége nagyban függ a játékától, a fehérvári bajnoki gólok harminckilenc százalékát ő szerezte. Lapunk tudósítói is elismerték a teljesítményét, az NS osztályzatai alapján ő lett az őszi szezon abszolút rangsorának kilencedik helyezettje 5.909-es átlaggal, ráadásul Ivajlo Petev bosnyák szövetségi kapitányt is meggyőzte arról, hogy érdemes vele számolni, két év után meghívót kapott a válogatottba, s háromesztendőnyi szünet után novemberben az Ukrajna elleni vesztes vb-selejtezőn pályára is lépett.

Jó játékát látva hazájában is cikkeznek az OTP Bank Liga góllövőlistájának (Ugrai Rolanddal és Koszta Márkkal holtversenyben) harmadik helyezettjéről, akit a Reprezentacija nemes egyszerűséggel a Juventus spanyol középcsatárához, Álvaro Moratához hasonlított, míg a Sport1 Oslobodjenje szerint úgy hírlik, a magát Fehérváron felépítő Kenan Kodro visszatérhet korábbi csapatához, a spanyol élvonalbeli Athletic Bilbaóhoz. Tegyük hozzá, az átigazolás meglepő lenne, hiszen a baszk együttes idén nyáron felbontotta 2022 nyaráig szóló megállapodását a létszámfelettivé váló csatárral, akit szerződés köt a Fehérvárhoz, a visszatérés mellett szól ugyanakkor, hogy jól ismerik, nem vennének zsákbamacskát.

A fehérváriakhoz kapcsolódó hír, hogy a román élvonalbeli Universitatea Craiovánál kölcsönben szereplő Lyes Houri végleg elhagyhatja a magyar klubot. A 25 éves francia középpályással elégedettek csapatánál, amely a Digisport szerint aktiválja a technikás futballista szerződésében lévő kivásárlási záradékot, s a télen hatszázezer eurót ellenében végleg megszerzi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik