La Liga: simán nyert a kupadöntős ellen az Atlético Madrid

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 18:09
null
Hozta a kötelezőt, legyőzte az Osasunát az Atlético Madrid (Fotó: Getty Images)
Megérdemelten nyert hazai pályán 3–0-ra a kupadöntős Osasuna ellen az Atlético Madrid a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójának vasárnapi játéknapján.

 

Kiegyenlített első félidőt hozott a dobogóra hajtó Atlético Madrid és a Király-kupában ezüstérmes Osasuna meccse, de az első 45 perc nem dúskált a helyzetekben, hiszen mindkét csapat csak egyszer-egyszer találta el a kaput. A „matracosok” viszont ezt eredményesen tették és a szünet előtti pillanatokban egy kontra végén Antoine Griezmann passza után Yannick Carrasco révén vezetést szereztek.

Az előny tudatában Diego Simeone együttese a második félidő elején alig vállalt kockázatot, a vendégek viszont ebben a periódusban hiába voltak aktívabbak támadásban, az Atleti horvát kapusát, Ivo Grbicet nem állították igazán nagy feladat elé.

A fővárosiak ellenben kiválóan használták ki a helyzeteiket, hiszen a 62. percben a második kaput eltaláló lövésükkel Saúl Níguez révén megduplázták a különbséget, végül a hajrában egy remek kiugratás után még Ángel Correa is betalált, lezárva ezzel a lényegi kérdéseket. 3–0

A „matracosok” a három pont begyűjtésével matematikailag is biztossá tették, hogy a következő idényben is ott lesznek a Bajnokok Ligájában.

SPANYOL LA LIGA
35. FORDULÓ
Atlético Madrid–Osasuna 3–0
(Carrasco 45., Saúl 62., Á. Correa 83.)

KÉSŐBB
18.30: Valencia–Real Madrid (Tv: Spíler2)
21.00: Sevilla–Real Betis (Tv: Spíler2)

KORÁBBAN
Rayo Vallecano–Espanyol 1–2 (De Tomás 42. – 11-esből, ill. Darder 23., Melamed 59.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Barcelona–Real Sociedad
1–2 (Lewandowski 90., ill. Merino 5., Sörloth 71.)
Girona–Villarreal 1–2
(D. López 24., ill. Pino 9., Gerard Moreno 90+4.)
Athletic Bilbao–Celta Vigo 2–1 (I. Williams 5., Berenguer 54., ill. Strand Larsen 50.)
Almería–Mallorca 3–0 (Lázaro 12., 42., 58.)
Getafe–Elche 1–1 (Munir 8., ill. Boyé 45+1.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cádiz–Valladolid 2–0
(Bongonda 69., 76. – a másodikat 11-esből)

Kiállítva: Hongla (80., Valladolid)

 

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 35 27 4 4 65–15 +50 85
2. Atlético Madrid 35 22 6 7 63–27 +36 72
3. Real Madrid 34 22 5 7 70–32 +38 71
4. Real Sociedad 35 19 8 8 47–32 +15 65
5. Villarreal 35 18 6 11 54–36 +18 60
6. Betis 34 16 7 11 43–38 +5 55
7. Athletic Bilbao 35 14 8 13 46–39 +7 50
8. Girona 35 13 9 13 55–50 +5 48
9. Sevilla 34 13 8 13 44–49 –5 47
10. Osasuna 35 13 8 14 32–39 –7 47
11. Rayo Vallecano 35 12 10 13 42–47 –5 46
12. Mallorca 35 12 8 15 33–40 –7 44
13. Celta Vigo 35 10 9 16 40–50 –10 39
14. Almeria 35 11 6 18 46–61 –15 39
15. Cádiz 35 9 11 15 28–50 –22 38
16. Valencia 34 10 7 17 38–41 –3 37
17. Getafe 35 8 11 16 31–44 –13 35
18. Valladolid 35 10 5 20 30–62 –32 35
19. Espanyol 35 8 10 17 44–61 –17 34
20. Elche 35 4 8 23 27–65 –38 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik