La Liga: „Megbocsátok neki” – Dani Alves a börtönből nyilatkozott a vádlójáról

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.21. 16:53
null
Dani Alves kitart az ártatlansága mellett (Fotó: Getty Images)
A La Vanguardia című spanyol napilapnak adott interjút a börtönből Dani Alves, amit az AS szemlézett. A 40 éves brazil labdarúgó továbbra is ártatlannak tartja magát, de beismeri hűtlenségét feleségével, Joana Sanzzal szemben.

„Úgy döntöttem, hogy elmesélem, mit éltem át abban a mellékhelyiségben azon a reggelen. Eddig mindenki egy félelmetes történetet hallott, aminek semmi köze nincs ahhoz, ami ott történt, sem pedig ahhoz, amit én csináltam” – ismertette megszólalásának okait Dani Alves.

„Csak mi ketten tudjuk, mi történt odabent, valamint azt is, ami nem történt meg. (...) Alig beszéltünk egymással, nem kérte, hogy álljak le. Én ajánlottam fel, hogy menjünk be a mosdóba. Azt mondtam, hogy bemegyek elsőnek, és megvárom. Már egy ideje egymás mellett táncoltunk. Nem csókolóztunk, de a mozdulatok és a tekintetek alapján egyértelmű volt, hogy vonzódtunk egymáshoz. Elsőnek mentem be a mosdóba és egy idő után azt hittem, hogy meggondolta magát és nem fog bejönni. Már épp kiléptem az ajtón, amikor láttam közeledni. Elment mellettem és belépett a mosdóba és én utánamentem, de nem csuktam be az ajtót. Bruno, a barátom tudta, mit csináltunk és gondoskodott róla, hogy ne zavarjon minket senki” – idézte fel 2022 szilveszterét a brazil futballista.

„A vádakból semmi sem igaz. Neki (az őt vádoló nőnek – a szerk.) megvan a saját lelkiismerete, de nem kért, hogy álljak le, és annak sem mutatta jelét, hogy távozni akar. Az ajtó végig nyitva volt és gyakorlatilag bármikor elmehetett volna, mivel én végig a vécécsészén ültem. (...) Szerintem őt rossz tanácsokkal látták el, azt mondták, hogy lépjen előre és ezzel mindkettőnket belerántott a csávába. Én minden éjszaka nyugodtan alszom, a lelkiismeretem tiszta. Senkit nem bántottam, így őt sem azon az éjszakán. Nem tudom, hogy neki tiszta-e a lelkiismerete és nyugodtan alszik-e esténként, de én megbocsátok neki” – folytatta Alves, majd kijelentette, hogy csak feleségének, Joana Sanznak tartozik bocsánatkéréssel.

„Az ember bármire képes a szerelme megőrzéséért. Én attól féltem, hogy elveszítem Joanát, ezért hazudtam az ügy kezdetén. (...) Az egyetlen személy, akitől bocsánatot kell kérnem, az ő. Személyesen már bocsánatot kértem tőle itt a börtönben, ám nyilvánosan is meg kell tennem ezt, mivel ez az egész ügy a nyilvánosság előtt zajlik, a vele szemben elkövetett sérelem is publikus, így megérdemli, hogy a bocsánatáért esedezzek. Joana nagyon nehéz pillanatokon ment és megy keresztül ma is” – nyilatkozta a 40 esztendős korábbi labdarúgó.

Dani Alvest januárban vették őrizetbe, miután egy nő azzal vádolta meg, hogy decemberben egy barcelonai szórakozóhelyen zaklatta őt. A 40 éves futballista tagadja a vádat. Amennyiben Alvest bűnösnek találják, négytől tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik