La Liga: „Ha ez a meccs a liga terméke, akkor ez szégyen” – Xavi kiakadt a játékvezetésre a sajtótájékoztatón

L. M.L. M.
2023.08.14. 08:17
null
Xavit a hetvenedik percben küldte ki a játékvezető (Fotó: Getty Images)
A címvédő Barcelona 0–0-s döntetlennel kezdte a La Liga 2023–2024-es idényét, a katalánok a Getafe otthonából nem tudták elvinni a három pontot. Az igencsak sportszerűtlen mérkőzés tizenkét lapot hozott, köztük három pirosat – még Xavit, a vendégek vezetőedzőjét is kiállította César Soto Grado. A találkozó utáni sajtótájékoztatót a Mundo Deportivo szemlézte.

 

„Megmondtam neki, hogy túl sok szabálytalanságot enged nekik, nekünk pedig nem, ezért állított ki – kezdte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját Xavi, a Barcelona vezetőedzője. – A minap volt egy megbeszélésünk a játékvezetőkkel, és az egyik első változtatás, amit alkalmazni akartak a szabályokban, az az volt, hogy próbálnak megértőbbek lenni az edzőkkel, mert a játék hevében idegesebbek vagyunk. A kiállításom nem számít, mindent megpróbáltunk egy nagyon kemény ellenféllel szemben. Egy pontot szereztünk, ami nem elég, ez szégyen.”

A rendes játékidő hosszabbításában Ronald Araújóval szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, César Soto Grado játékvezető pedig a VAR segítségét kérte az ítélethozatalhoz. A bíró végül maga is megnézte az esetet, azonban kifelé ítélt szabadrúgást, mivel szerinte Gavi kezét érintette a labda a szabálytalanság előtt.

„Gavi kezezését csak kitalálták. A korábbi megbeszélésen elmondták, hogy csak az egyértelmű kezezéseke fogják befújni, de ez nem volt az, mégis befújták” – vélekedett az esetről Xavi és hozzátette, szerinte kicsúszott a játékvezető kezei közül a mérkőzés.

A katalán tréner a sajtótájékoztatón a liga vezetőségének is odaszúrt: „Ha ez meccs a La Liga terméke, akkor ez szégyen. Megértem, ha az emberek nem nézik a játékunkat”.

Vasárnap a Barcelona hazai pályán – pontosabban a Camp Nou felújítása miatt az Olimpiai Stadionban – is debütál az új évadban, a gránátvörös-kékek a Cádizt fogadják.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
GETAFE–BARCELONA 0–0
Getafe,Coliseum Alfonso Pérez,13 410néző.Vezette: Soto Grado
GETAFE:Soria – Damián Suárez, Duarte, Sz. Mitrovics (Portu, a szünetben), Álvarez – Iglesias S., Djené, Makszimovics, Alena (C. Lozano, 65.) – Mata, Latasa (Borja M., 65.).Vezetőedző:Jimenez Bordalas
BARCELONA:Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, A. Christensen (Abde, a szünetben), Baldé – O. Romeu (Yamal, 76.), Pedri (Ansu Fati, 79.), F. de Jong – Gündogan (Gavi, 79.) – Raphinha, Lewandowski.Vezetőedző:Xavi
Kiállítva:Mata (57.), ill.Raphinha (42.), Xavi (70.)

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:09

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:49

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

„Ha tényleg meg akartam volna ölni, akkor nem áll lábra” – Rüdiger megvédte saját magát a brutális belépője miatt

Spanyol labdarúgás
2026.03.17. 18:36

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09
Ezek is érdekelhetik