La Liga: gyógyír a sebekre – a Barca legyőzte a Valenciát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.14. 18:11
null
A Barcelona-játékosok lelkének biztosan jót tesz a három pont megszerzése (Fotók: AFP)
A Barcelona a Roma elleni BL-búcsú után hazai pályán 2–1-re legyőzte a Valenciát a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában. A katalánoknál Luis Suárez és Samuel Umtiti volt eredményes, mindkét gólt Philippe Coutinho készítette elő. A vendégek a hajrában Daniel Parejo szerencsés tizenegyesével szépítettek.

 

Több mint egy bajnoki. A Barcelona szlogenjének mintájára röviden így volt összefoglalható a katalánok Valencia elleni mérkőzése, amelyről már a kezdő sípszó előtt sejteni lehetett: bármilyen eredmény születik, Messiék nem tudják majd feledtetni a Roma elleni Bajnokok Ligája-kudarcot.

SZÖGLETBŐL SZERZETT GÓLT A BILBAO JÁTÉKOSA

Az Athletic Bilbao hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a kieső helyen álló Deportivo La Corunától. A baszkok második gólját Markel Susaeta szerezte, aki szögletből csavart a vendégek kapujába.

A kiesőzónában tartózkodó három csapat közül az egymás után második mérkőzését megnyerő galíciai az egyetlen, amelynek reális esélye van még a bennmaradásra. A Depor a következő fordulóban a Sevillát fogadja, hátránya jelenleg öt pont az egy meccsel kevesebbet játszó Levante mögött.

Ernesto Valverde a lehető legerősebb kezdőcsapatát küldte pályára, de Ivan Rakiticre kézközépcsonttörés miatt nem számíthatott. A horvát középpályást Paulinho pótolta, bekerült a kezdőcsapatba Philippe Coutinho is, míg Sergi Roberto ismét jobbhátvédként kapott lehetőséget.

A Barcelona már az első negyedóra végén megszerezte a vezetést Luis Suárez góljával. Coutinho húzott befelé a jobb oldalról, majd a tizenhatos előteréből jobb külsővel gyönyörű labdával találta meg az uruguayit, aki öt méterről nem hibázott (1–0).

A folytatásban érezni lehetett, hogy a katalánoknak egy gól valószínűleg nem lesz elég a győzelemhez, mert a védelme ingatag lábakon állt, a Valencia pedig sorra alakította ki a helyzeteket. Eleinte Goncalo Guedes révén csak távolról veszélyeztetett, majd egyre közelebb került a Barca kapujához. A 24. percben Marc-André ter Stegen eladta a labdát, amelyet a vendégek azonnal visszajuttattak a kapu elé, ám Rodrigo lövésénél a német kapus jóvátette a hibáját, és a léc segítségével bravúrral védett.

Messi lába többször is lendült, de ezúttal nem jött össze neki a gól
Messi lába többször is lendült, de ezúttal nem jött össze neki a gól

A második félidő elején Samuel Umtiti utolsó emberként elcsúszott a labdával, a Valencia támadói kettő az egyben indulhattak meg Gerard Piquével szemben, akit egy passzal át is játszottak, ám a Barcelona középhátvédje visszaért, és Rodrigo ziccerénél a gólvonalról mentett. Két perccel később Coutinho szöglete után Umtiti szép mozdulattal a bal alsóba fejelt, ami nemcsak az ő önbizalmának, hanem a Barca-szurkolók vérnyomásának is jót tett (2–0).

A gránátvörös-kékek ezek után már kézben tartották a meccset, Lionel Messit és Andrés Iniestát sem sok választotta el attól, hogy félfordulatból látványos gólt szerezzen.

A 87. percben aztán a csereként beálló Ousmane Dembélé buta és fölösleges szabálytalansága miatt a Valencia tizenegyeshez jutott, amelyet Daniel Parejo nagy szerencsével értékesített – gyenge lövése után Ter Stegen hóna alatt épphogy átcsúszott a labda a gólvonalon (2–1).

Nem sokon múlott, hogy Ter Stegen kivédje Parejo büntetőjét
Nem sokon múlott, hogy Ter Stegen kivédje Parejo büntetőjét

A Barcelona sorozatban a 39. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen, ezzel a Real Sociedad 1979–1980-as rekordját átadva a múltnak új csúcsot állított fel. A katalánok legutóbb tavaly áprilisban kaptak ki a La Ligában.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Szombati eredmények

Barcelona–Valencia 2–1 (L. Suárez 15., Umtiti 51., ill. Parejo 87. – 11-esből)
Las Palmas–Real Sociedad 0–1 (Oyarzabal 21.)
Leganés–Celta Vigo 1–0 (M. Guerrero 63.)
Sevilla–Villarreal 2–2 (Nolito 78., Nzonzi 82., ill. Dani Raba 36., Bacca 68.)
Athletic Bilbao–Deportivo La Coruna 2–3 (Raúl García 47., Susaeta 72., ill. Adrián 6., 14., Borja Valle 53.)

Pénteken játszották
Girona–Real Betis 0–1 (Loren (36.)

Vasárnap
12.00: Eibar–Deportivo Alavés (Tv: Sport1)
16.15: Atlético Madrid–Levante (Tv: Sport1)
18.30: Getafe–Espanyol (Tv: Sport1)
20.45: Málaga–Real Madrid (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 32 25 7 81–17 +64 82
2. Atlético Madrid 31 20 8 3 51–15 +36 68
3. Valencia 32 20 5 7 60–33 +27 65
4. Real Madrid 31 19 7 5 77–34 +43 64
5. Betis 32 16 4 12 53–53 0 52
6. Villarreal 32 14 6 12 43–39 +4 48
7. Sevilla 32 14 5 13 41–52 –11 47
8. Girona 32 12 8 12 44–49 –5 44
9. Celta Vigo 32 12 7 13 50–44 +6 43
10. Real Sociedad 32 11 7 14 57–52 +5 40
11. Eibar 31 11 7 13 36–45 –9 40
12. Getafe 31 10 9 12 35–30 +5 39
13. Athletic Bilbao 32 9 12 11 35–38 –3 39
14. Leganés 32 11 6 15 27–39 –12 39
15. Espanyol 31 8 12 11 26–38 –12 36
16. Alavés 31 11 2 18 28–45 –17 35
17. Levante 31 6 13 12 28–45 –17 31
18. Deportivo La Coruna 32 6 8 18 32–65 –33 26
19. Las Palmas 32 5 6 21 22–64 –42 21
20. Málaga 31 4 5 22 19–48 –29 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik