La Liga: fordulat, Gavit regisztrálhatja a Barcelona!

D. S. B.D. S. B.
2023.01.31. 14:14
null
Gavit mégis regisztrálhatta az FC Barcelona (Fotó: Getty Images)
Az utolsó pillanatokban történt fordulat a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona fiatal sztárjával, Gavival, akit az előzetes hírek ellenére most mégis regisztrálhatnak a „gránátvörös-kékek” első csapatába.

Mint azt korábban megírtuk, az FC Barcelona nem regisztrálhatta több játékosát sem, mert a jelenlegi keret bértömege (fizetése) meghaladta a La Liga által engedélyezett mértéket, ezért a katalánoknak a szerződéshosszabbítások miatt figyelembe kell venniük a következő évad költségplafonját, illetve az extra bevételekre szert tevő kluboknak – mint az FC Barcelona – új költségvetést kell készíteniük a következő két idényre.

Memphis Depay távozása és Gerard Piqué visszavonulása után úgy tűnt, Xaviék előtt megnyílt az út Gavi regisztrációját illetően, de a liga azt közölte, a katalánok további két feltételnek sem felelnek meg.

A klub most honlapján számolt be róla, hogy a barcelonai Kereskedelmi Bíróság határozatban járult hozzá az ideiglenes intézkedés elfogadásához. Eszerint „sürgetni kell a Spanyol Labdarúgó-bajnokságot (LFP), hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Gavit regisztrálhassák még a téli átigazolási piac zárása előtt.”

Az FC Barcelona múlt pénteki kérésére született döntés szerint az LFP illetékes testülete elutasította a labdarúgó regisztrációjának elfogadását, de a klub követelésében a legitimitás elvével érvelt, s úgy fogalmazott: „a regisztráció elmulasztása az átigazolási időszak lejárta előtt, azt jelenti, hogy szabadügynökök lesznek és ez súlyos, helyrehozhatatlan károkat okozna az FC Barcelonának”.

Ezt követően a felek értesítették a La Ligát a bíróság által meghozott ítéletről, így Gavi már az első csapat játékosaként is regisztrálható.

Legfrissebb hírek

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
4 órája

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
6 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin; a kapus is posztolt

Légiósok
14 órája

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.17. 20:44

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
2026.10.17. 18:24

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 23:02

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 16:58