La Liga: a Girona meglepte az Atlético Madridot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 22:09
null
A Girona alaposan ráijesztett az Atlético Madridra (Fotó: AFP)
A Girona a 62. klub, amely elindult a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A katalán kiscsapat rögtön az első fordulóban meglehetősen nehéz feladatot kapott, hiszen az Atlético Madridot fogadta, és majdnem sikerült győzelemmel debütálnia.

A 25. percben 2–0 állt az eredményjelzőn a hazaiaknak, Cristhian Stuani a 22. és a 25. percben is betalált.



A 66. percben teljesen szertefoszlani látszott az Atlético reménye. Antoine Griezmann ugyanis elesett a Girona tizenhatosán belül, és a játékvezető műesésért sárgát adott, majd pár másodperccel később a piros is villant – utóbbit az AS szerint szövegelésért kapta a francia. Griezmannt először állították ki a spanyol bajnokságban.



A 78. percben Ángel Correa mégis szépített, így egycsapásra ismét izgalmassá vált a találkozó.



A Girona teljesen átadta a terepet a madridiaknak, és a passzív játék visszaütött, a 85. percben José Giménez egyenlített.

A hátralévő percekben a Girona előtt több lehetőség is adódott, de a harmadik gól már nem jött össze, mint ahogyan az Atléticónak sem, vagyis 2–2 maradt a vége.

SPANYOL LA LIGA
1. FORDULÓ
Girona–Atlético Madrid 2–2 (Stuani 22., 25., ill. Á. Correa 78., J. Giménez 85.)
Celta Vigo–Real Sociedad 2–3 (Max. Gómez 22., 50., ill. Oyarzabal 33., Juanmi 80., Willian José 88. – 11-esből)
Sevilla–Espanyol 1–1 (Lenglet 26., ill. Baptistao 35.)
Korábban
Valencia–Las Palmas 1–0 (Zaza 22.)
Leganés–Deportivo Alavés 1–0 (Gabriel 23.)

VASÁRNAP
18.15: Athletic Bilbao–Getafe (Tv: Sport1)
20.15: Barcelona–Real Betis (Tv: Sport1)
22.15: Deportivo La Courna–Real Madrid (Tv: Sport1)
HÉTFŐ
20.15: Levante–Villarreal
22.00: Málaga–Eibar

AZ ÁLLÁS
1. Valencia 1 1 1–0 +1 3
1. Leganés 1 1 1–0 +1 3
3. Girona 1 1 2–2 0 1
3. Atlético Madrid 1 1 2–2 0 1
5. Sevilla 1 1 1–1 0 1
5. Espanyol 1 1 1–1 0 1
7. Villarreal 0 0–0 0 0
7. Real Sociedad 0 0–0 0 0
7. Real Madrid 0 0–0 0 0
7. Málaga 0 0–0 0 0
7. Levante 0 0–0 0 0
7. Getafe 0 0–0 0 0
7. Eibar 0 0–0 0 0
7. Deportivo La Coruna 0 0–0 0 0
7. Celta Vigo 0 0–0 0 0
7. Betis 0 0–0 0 0
7. Barcelona 0 0–0 0 0
7. Athletic Bilbao 0 0–0 0 0
19. Las Palmas 1 1 0–1 –1 0
19. Alavés 1 1 0–1 –1 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik