Barcelona: ismét hűségesküt tett Piqué, 35 éves koráig marad

T. I.T. I.
2019.11.21. 22:29
null
Gerard Piquét nem érdekli másik klub, csak a Barcelona (Fotó: AFP)
Ki akarja tölteni 2022-ig szóló szerződését, de hosszabbítani már nem tervez Gerard Piqué, a Barcelona rutinos védője. A bekk a gránátvörös-kékektől akar visszavonulni.

 

„Mindig elmondom, a Barcelona lesz az utolsó csapatom. Egyáltalán nem akarom más klub mezét felvenni már. »Culé« (Barcelona-szurkoló – a szerk.) voltam egész életemben. Számomra a Barcelonánál játszani a legnagyobb álom, ami csak létezik” – nyilatkozta az El Mundo Deportivónak a 32 éves bekk.

„Az a célom, hogy 2022-ig maradjak, de nincs jósgömböm, és nem tudom, hogy képes leszek-e addig játszani. Ha azt látom majd, hogy már nem számítok, hogy már nem tudom a megfelelő szintet hozni, akkor lehet, hogy korábban távozom. Nem hiszem, hogy így lesz, mert ismerem magamat, és hiszem, hogy 2022-ig képes leszek még tartani a szintet, de sosem lehet biztos ebben az ember” – tette hozzá.

Piqué jelenleg is alapember az Ernesto Valverde által trenírozott Barcelonánál: 12 bajnokiból 11-szer lépett pályára, és ezeket mind végig is játszotta.

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
20 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34