Barcelona: balhátvédet keresnek Jordi Alba mögé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 18:57
null
Még nem látni, ki lesz a másik balhátvéd (Fotó: AFP)
A Mundo Deportivo szerint a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona mindenképpen szeretne egy balhátvédet igazolni, mert Lucas Digne távozása után a poszton egyedül Jordi Alba maradt bevethető felnőttjátékos.

 

A sajtóhírek alapján a katalánok a Nacho Monreal, Alberto Moreno párosból szeretnék az egyiket szerződtetni. A 32 éves Monreal 2013 óta az Arsenal játékosa, míg a 26 éves Moreno szintén öt éve igazolt Angliába, a Liverpoolhoz.

Mindkettejük szerződése lejár jövőre, és Moreno esetében az is fontos tényező, hogy Andrew Robertson mögött már csak második számú választásnak számít posztján, valószínűleg nem kap új szerződést.

A Barcelonában korábban Jordi Alba mellett Lucas Digne szerepelt balhátvédként, de a francia játékos a nyáron az Evertonhoz igazolt, így a bajnoki címvédő keretében már csak Alba maradt bevethető felnőttbalbekk, ezért a gránátvörös-kékek feltétlenül igazolni szeretnének a posztra.

Legfrissebb hírek

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07
Ezek is érdekelhetik