Atlético: 30 millió euróért szerződtetik Dárdai csatárát – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 14:11
null
Matheus Cunha rövidesen az orvosi vizsgálatokon is átesik Madridban (Fotó: AFP)
A Sky Italia átigazolási hírekben jártas olasz újságírója, Fabrizio Romano úgy tudja, a friss olimpiai bajnok brazil Matheus Cunha elhagyja a Bundesligában szereplő Hertha BSC-t és a La Liga címvédőjéhez, az Atlético Madridhoz igazol. Az információk szerint napokon belül a hivatalos bejelentés is megtörténhet. 

Az Atlético Madrid mindenképp szeretett volna egy támadót szerződtetni a nyáron, de az első két jelöltjét ki kellett húznia listájáról. A Fiorentina 21 éves támadóját, Dusan Vlahovicsot nem engedte el klubja, míg a 24 esztendős Rafa Mirt végül a vetélytárs Sevilla igazolta át.

A harmadik opció a Hertha BSC 22 éves brazil csatára, a friss olimpiai bajnok Matheus Cunha volt – ezt az üzletet úgy tűnik, hogy sikerült nyélbe ütni. A sajtóhírek szerint Dárdai Pál csapata nem is ragaszkodott mindenáron a támadóhoz: már májusban arról számoltunk be, hogy a Hertha 30 millió euró ellenében hajlandó elengedni a csatárt.

Úgy tűnik, az összeg is valósnak bizonyult, hiszen Romano értesülései szerint éppen ennyit fizet majd a La Liga címvédője a berlinieknek.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik