Ancelotti büntetőrúgót cserélne, Flick nem aggódik a Real Madrid miatt

Sári RolandSári Roland
2025.04.06. 10:40
Carlo Ancelotti (balról) és Hansi Flick sem volt teljesen elégedett a szombati meccsek után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az FC Barcelonának és a Real Madridnak sem sikerült győznie a La Liga legutóbbi fordulójában. A mérkőzések után egyik gárda vezetőedzője sem volt elégedett a csapatával.

„Megnehezítettük a dolgunkat. Már kevesebb opciónk lesz megnyerni a ligát – jelentette ki Carlo Ancelotti a Valencia elleni 2–1-es vereséget követően. – A legvégéig küzdenünk kell és innentől nem férnek bele a hibák.”

„Jelenleg könnyedén tudnak gólt szerezni az ellenfeleink. Nem fizikai vagy mentális problémánk van, egyszerűen nem vagyunk elég hatékonyak a pálya egyik részén sem. Nem volt ez egy megérdemelt vereség, de sok mindenen javítanunk kell” – tette hozzá a Real Madrid vezetőedzője. 

A szakember Vinícius Jr. kihagyott büntetője után kijelentette, lehet más irányba kell nézniük ilyen téren: 

„Többen hagytak már ki idén tizenegyest. Próbáltam Viníciusnak a lehető legnagyobb magabiztosságot adni, de nem volt elég. Lehet, büntetőrúgót kell váltanunk.”

A tizenegyessel kapcsolatban a Valencia kapusa, Giorgi Mamardasvili is megszólalt, aki az állítása szerint 50 euróban fogadott a brazil támadóval, hogy kivédi a büntetőjét. 

„Megkérdeztem tőle, hogy akar-e játszani ötven euróban, hogy kivédem a büntetőjét és igent mondott. Ki is védtem a lövését, szóval nyertem. A meccs után kellett volna kifizetnie, de még nem adta meg. Nem baj.” 

„Mindenkinek vannak rossz napjai, ma megmutattam, ki vagyok.”

Hansi Flick próbálta pozitívan felfogni az FC Barcelona Betis elleni döntetlenjét. 

„Még csak április van, szóval felesleges aggódni. Vannak napok, amikor egyszerűen nem jön össze a gól és ez egy ilyen nap volt. Természetesen ennél jobban kell majd játszanunk, de van még időnk.”

„Nem aggódom amiatt, hogy áll a Real Madrid. Előnyben voltunk eddig is, most pedig eggyel több pontot szereztünk nála. Magunkra kell figyelnünk, fogadjuk még a Madridot, meglátjuk, hogyan alakul a bajnokság folytatása” – nyilatkozta Flick. 

Az FC Barcelona mesterét természetesen arról is kérdezték, hogy Raphinha a mérkőzés végén kifakadt a játékvezetőnek, valamint az asszisztensnek. 

„Nem szeretnék erről beszélni. Nem helyes a játékvezetést kritizálni egy meccs után. Raphinha pedig valójában nem is a bíróra volt mérges, hanem rám” – szólt az érdekes magyarázat.

SPANYOL LA LIGA
30. FORDULÓ 
FC Barcelona–Real Betis 1–1 (Gavi 7., ill. Natan 17.)
Real Madrid–Valencia 1–2 (Vinícius Júnior 50., ill. Diakhaby 15., Hugo Duro 90+5.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. FC Barcelona30214583–29+5467
  2. Real Madrid30196563–31+3263
  3. Atlético Madrid29169447–23+2457
  4. Athletic Bilbao291411446–24+2253
  5. Betis30139841–37+448
  6. Villarreal28138751–39+1247
  7. Celta Vigo301271144–43+143
  8. Rayo Vallecano3010101033–35–240
  9. Mallorca301171229–37–840
10. Real Sociedad291151327–31–438
11. Getafe29991126–25+136
12. Sevilla29991133–39–636
13. Girona30971437–46–934
14. Osasuna29713933–42–934
15. Valencia308101234–47–1334
16. Espanyol29881331–40–932
17. Alavés30791433–44–1130
18. Leganés29691428–46–1827
19. Las Palmas29681533–48–1526
20. Valladolid29442119–65–4616

 

Legfrissebb hírek

Neymar kihagyja a brazilok első meccsét – hivatalos

Foci vb 2026
10 órája

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

La Liga: tarolt a Barcelona, Yamal és Flick az idény legjobbjai

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 17:34

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

Brazília és Marokkó a favorit, először jutnának tovább a skótok – bemutatjuk a C-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.02. 14:21
Ezek is érdekelhetik