Király-kupa: hátrányban volt, de nagy gólokkal fordított, és továbbjutott a Barcelona

K. Zs.K. Zs.
2024.01.18. 21:25
Barcelonai gólöröm Salamancában (Fotó: Getty Images)
Az FC Barcelona 3–1-re győzött a harmadik ligás Unionistas vendégeként a spanyol labdarúgó Király-kupa nyolcaddöntőjének csütörtöki játéknapján, és bejutott a legjobb nyolc közé.

 

A harmadik vonal középmezőnyébe tartozó salamancai csapat nem futballozott megilletődötten, és a 31. percben Álvaro Gómez fantasztikus kapáslövésével meg is szerezte a vezetést (1–0). 

Nem sokon múlt, hogy az előny kitartson a szünetig: már az első játékrész utolsó perce pergett, amikor Joao Félix indította Ferran Torrest, aki végigszáguldott a hazai térfélen, és bár a lövése pillanatában megcsúszott, sikerült a jobb alsóba küldenie a labdát (1–1).

A második félidő derekáig tartotta az eredményt az Unionistas, aztán a 69. percben Jules Koundé lövése nagyon beakadt a bal alsóba – a védőnek elég volt, hogy késve támadták meg, kihasználta a lehetőséget (1–2).

Négy perccel később megint a bal oldalon törtek át a barcelonaiak: ezúttal Alejandro Balde vette kézbe az irányítást, berobogott a tizenhatoson belülre, és éles szögből hatalmas lövést küldött a léc alá (1–3), nagyjából biztossá téve, hogy a papírformának megfelelően a Barca jut tovább ebből a párosból.

A következő forduló sorsolása pénteken lesz, és a jövő héten már jönnek is a negyeddöntő mérkőzései.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Unionistas de Salamanca (III.)–FC Barcelona 1–3 (Á. Gómez 31., ill. Ferran Torres 45., Koundé 69., A. Balde 73.)
Később
Atlético Madrid–Real Madrid 4–2
Szerda
Girona–Rayo Vallecano 3–1 (Stuani 15., 19. – a másodikat 11-esből, Blind 26., ill. Nteka 36.) 
Osasuna–Real Sociedad 0–2 (Oyarzabal 57. – 11-esből, Merino 90+8.)
Kiállítva: Catena (56., Osasuna) 
Valencia–Celta Vigo 1–3 (Pepelu 29. – 11-esből, De la Torre 13., Duvikasz 18., 80. – előbbi 11-esből) 
Kedd
Getafe–Sevilla 1–3 (Jaime Mata 23., ill. S. Ramos 8., I. Romero 48., 55.)
Athletic Bilbao–Alavés 2–0 (Villalibre 28., 60.)
Tenerife (II.)–Mallorca 0–1 (Larin 120.) – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Yaakobishvili Áron szenzációsan debütált az Almeríában, teljesítményét máris 10-esre értékelték

Légiósok
2026.10.30. 10:04

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03