La Liga: már tervezik a szurkolók áprilisi visszatérését

K. T. I.K. T. I.
2021.03.17. 14:38
Javier Tebas, a La Liga elnöke úgy véli, van remény arra, hogy – amennyiben a vírushelyzet úgy alakul – áprilisban bizonyos számú néző visszatérhet a spanyol labdarúgó-bajnokság első és másodosztályának mérkőzéseire.

Tebas szavai alapján Spanyolországban lecsengőben van a harmadik hullám (Fotó: AFP)
Tebas szavai alapján Spanyolországban lecsengőben van a harmadik hullám (Fotó: AFP)
Tebas szavai alapján Spanyolországban lecsengőben van a harmadik hullám (Fotó: AFP)
Tebas szavai alapján Spanyolországban lecsengőben van a harmadik hullám (Fotó: AFP)
Tebas szavai alapján Spanyolországban lecsengőben van a harmadik hullám (Fotó: AFP)

 

„Egy éve tart (a jelenlegi helyzet), sokat tanultunk, reménykedünk benne, hogy április harmadik hetétől elkezdhetjük visszaengedni a nézőket a stadionokba" – fogalmazott az elnök szerdán, sajtóreggelin, az elhangzottakat pedig az MTI szemlézte. Ugyanakkor rögtön finomította is a kijelentését, amikor hozzáfűzte, hogy a szurkolók csak akkor térhetnek vissza, „ha a helyzet ezt lehetővé teszi".

Az MTI beszámolója szerint megjegyezte, kulcsfontosságú lesz ebben, hogy a nagyhéten, húsvétkor hogyan viselkednek az emberek, és milyen számok jelennek meg azután.

„Ha azt látjuk, hogy nem indult el egy negyedik hullám, elkezdhetünk majd foglalkozni a szurkolókkal és a klubokkal kapcsolatos kérdésekkel" – jelentette ki a minap Irene Lozano, a spanyol sportot felügyelő tanács elnöke.

Erre reagálva Tebas azt mondta: „mindannyian abban reménykedünk, hogy a nagyhét után gyorsan megállapodhatunk egy dátumban” a szurkolók stadionba történő visszaengedését illetően – számolt be az MTI.

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
2026.06.13. 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53
Ezek is érdekelhetik