La Liga: két év után ismét az élvonalban a 2005-ös kupadöntős

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 23:02
Azzal, hogy a Granada hétfő este 1–0-ra legyőzte az Albacetét a spanyol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban, biztossá vált, hogy a listavezető Osasuna két év után visszajut az élvonalba.

A pamplonai együttes három fordulóval a bajnokság vége előtt négy ponttal előzi meg a második Granadát, ám a harmadik Albacetével szemben tíz pont az előnye, így eldőlt, hogy a következő idényben a La Ligában szerepelhet. Nem mellesleg a Granada is nagy lépést tett a feljutás felé…

Az Osasuna két év után jutott vissza az első osztályba, ahonnan 2017-ben 19. helyezettként búcsúzott. A csapatot jelenleg Jagoba Arrasate irányítja, míg a házi góllövőlistát ebben a szezonban 12 találattal Roberto Torres vezeti. Az együttes a mostani idényben az eddigi 19 hazai bajnokijából 17-et megnyert.

Vadócz Krisztián, César Azpilicueta és Nacho Monreal korábbi csapata hazai színtéren 2005-ben érte el a legnagyobb sikerét, amikor döntőbe jutott a spanyol Király-kupában – de ott hosszabbítás után 2–1-re kikapott a Betistől –, míg az UEFA-kupa 2006–2007-es kiírásának elődöntőjében a későbbi győztes Sevilla állította meg.

A SPANYOL MÁSODOSZTÁLY ÉLCSOPORTJA
1. Osasuna 39 23 9 7 53–33 +20 78
2. Granada 39 21 11 7 48–25 +23 74
3. Albacete 39 18 14 7 51–33 +18 68
4. Mallorca 39 19 10 10 52–35 +17 67
5. Málaga 39 18 11 10 43–29 +14 65
6. Cádiz 39 16 15 8 52–33 +19 63
7. Deportivo La Coruna 39 15 16 8 47–32 +15 61
8. Real Oviedo 39 16 12 11 43–42 +1 60
Az első kettő automatikusan feljut a La Ligába, míg a 3–6. helyezett csapatok osztályozón vesznek részt. A harmadik a hatodik, a negyedik az ötödik helyezettel küzd meg az elődöntőben, a két párharc győztese pedig oda-visszavágós párharcban dönt a harmadik feljutó hely sorsáról.

 


Legfrissebb hírek

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
15 órája

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:58

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik