La Liga: látványos gólokkal nyert a Celta Valenciában

2018.08.27. 22:06
A Celta Vigo 2–1-re megverte a házigazda Levantét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában, ezzel megszerezte első győzelmét az új szezonban.

A tizedik percben Pione Sisto góljával szerezte meg a vezetést a Celta. A dán válogatott támadó egy rövidre sikerült felszabadításra csapott le a tizenhatos baloldalánál, majd egy cselt követően éles szögből a kapus „szemei közé" bombázott (0–1). Hiába birtokolta többet a labdát a házigazda Levante – amelyben ezúttal is kezdőként kapott helyet a volt újpesti Enisz Bardi –, a területeket jól záró vigói védelmet nem sikerült feltörni. Sőt, a 35. minutumban Maxi Gómez Sisto balról a védők mögé játszott labdájára érkezett jó ütemben, felpörgette magának, majd megduplázta a vendégelőnyt (0–2).

A második félidőben egészen a hajráig kellett várni az újabb találatra, José Morales büntetőből szépített a 78. percben (1–2). Több gól viszont már nem született, így a Celta Vigo megszerezte szezonbeli első győzelmét a spanyol élvonalban, míg az első fordulóban a Betist 3–0-ra lelépő Levante ezúttal pont nélkül maradt.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ

Levante–Celta Vigo 1–2 (J. Morales 78. – 11-esből ill. Sisto 10., Maxi Gómez 35.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Athletic Bilbao–Huesca 2–2 (Susaeta 47., Berchiche 63., ill. Miramon 71., Avila 87.)

Getafe–Eibar 2–0 (Ángel 18., Jorge Molina 90.)
Leganés–Real Sociedad 2–2 (el-Zhar 54., 88., ill. Zurutuza 11., Illarramendi 17.)
Atlético Madrid–Rayo Vallecano 1–0 (Griezmann 63.)
Alavés–Real Betis 0–0
Espanyol–Valencia 2–0 (Granero 62., Borja Iglesias 68.)
Sevilla–Villarreal 0–0
Girona–Real Madrid 1–4 (Borja García 16., ill. Sergio Ramos 39. – 11-esből, Benzema 52., 80. – az elsőt 11-esből, Bale 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 2 2 6–1 +5 6
2. Barcelona 2 2 4–0 +4 6
3. Sevilla 2 1 1 4–1 +3 4
4. Espanyol 2 1 1 3–1 +2 4
5. Athletic Bilbao 2 1 1 4–3 +1 4
6. Huesca 2 1 1 4–3 +1 4
7. Real Sociedad 2 1 1 4–3 +1 4
8. Celta Vigo 2 1 1 3–2 +1 4
9. Atlético Madrid 2 1 1 2–1 +1 4
10. Levante 2 1 1 4–2 +2 3
11. Getafe 2 1 1 2–2 0 3
12. Leganés 2 1 1 3–4 –1 1
13. Villarreal 2 1 1 1–2 –1 1
14. Valladolid 2 1 1 0–1 –1 1
15. Valencia 2 1 1 1–3 –2 1
16. Girona 2 1 1 1–4 –3 1
17. Betis 2 1 1 0–3 –3 1
17. Alavés 2 1 1 0–3 –3 1
19. Eibar 2 2 1–4 –3 0
20. Rayo Vallecano 2 2 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Fontos mérkőzésekről hiányozhat Thibaut Courtois

Spanyol labdarúgás
4 órája

A hajrában szerzett két góllal mentett pontot az Osasuna a Mallorca ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.07. 16:13

Álvaro Arbeloa: Most kiderül, ki méltó a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2026.03.06. 10:22

„Remélem, a BL-negyeddöntőben is találkozunk” – Diego Simeone a Barcelonától elszenvedett háromgólos vereség után

Spanyol labdarúgás
2026.03.04. 13:14

Meglepetés a Montiliviben: a Girona hátrányból felállva győzte le a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.02.16. 22:58

A Real Madrid megszakította a Valencia jó hazai sorozatát

Spanyol labdarúgás
2026.02.08. 22:58

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
2026.02.06. 23:16
Ezek is érdekelhetik