Real Madrid: 75 éve kezdtek ennél is kevesebb hazai góllal

2017.10.19. 17:55
Túlzás lenne azt állítani, hogy repülőrajtot vett a spanyol bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid, különösen hazai pályán bukdácsol a „királyi gárda”.

Ebben az idényben eddig hét hazai fellépése volt a csapatnak, és csak 11 gólt szerzett, miközben a bajnokságban már hét, a BL-ben a Tottenham elleni iksszel pedig két pontot bukott a maximális mennyiséghez képest.

Persze a csupán 11 szerzett gólban közrejátszik az is, hogy Karim Benzema és Gareth Bale sérülés, Cristiano Ronaldo pedig eltiltás miatt kényszerült kihagyni rövidebb-hosszabb időt a szezon elején.

Legutóbb az 1942–1943-as idényben volt ennél rosszabb a hazai góltermés az első hét meccsen, amikor a gárda még nem is a Santiago Bernabéuban játszotta az otthoni meccseit – írja a spanyol lap.

Pedig a középpálya mindent próbál megtenni annak érdekében, hogy eredményes legyen a csapat, a Toni Kroos, Luka Modric, Isco trió összesen 188 passzt hajtott végre a támadóharmadban, ennek ellenére a BL-ben részt vevő 32 együttes átlaga (16.16) alatti, 14 százalékos a kapura lövésekre vetített gólszerzési hatékonysága a klubnak.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
2026.03.20. 14:35

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50
Ezek is érdekelhetik