Real Madrid: Ancelotti Isco miatt magyarázkodhatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.02. 11:46
Az FC Barcelona hátránya két pontra csökkent a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, miután az éllovas Real Madrid vasárnap este hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Villarreallal. A Santiago Bernabéu közönsége nemcsak az eredmény miatt volt elégedetlen, hanem Isco lecserélése miatt is. Carlo Ancelotti, a királyi gárda vezetőedzője megindokolta döntését, és sajnálja, ha a szurkolók nem értik azt meg.

A Real Madrid–Villarreal bajnoki 78. percében – miközben az eredményjelző 1–1-es állást mutatott – Carlo Ancelotti a védekező középpályás Asier Illarramendit küldte pályára az utóbbi hetekben jó formában játszó Isco helyére. A fővárosi drukkereknek olyannyira nem tetszett a csere, hogy Illaramendi harsány füttyszó kíséretében futott a gyepre.

„Egy edző mindig azért cserél, hogy csapata játékán javítson – mondta Carlo Ancelotti a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján. – Ha ezt a szurkolók nem értik, sajnálom. Azért küldtem be Illarramendit, hogy stabilabbak legyünk a középpályán. Az első félidőben egészen alacsony tempóban játszottunk, aztán a második negyvenöt percben feljavultunk, de nem voltunk kellően hatékonyak.”

A Real Madrid 26 forduló után játszott ismét döntetlent a spanyol élvonalban, s így két pont maradt előnyéből a második helyen álló Barcelonával szemben.

„Olykor-olykor előfordul ilyesmi a futballban. A csapat a pontvesztés ellenére fejlődik. A bajnoki cím a hajrában dől majd el. A kétpontos előny szinte semmi, de örülnünk kell neki, mert nehéz mérkőzések várnak még ránk” – tette hozzá az olasz szakember.

Legfrissebb hírek

„Cserbenhagytam a játékosokat” – Gulácsiék edzője a PSG elleni blama után

Bajnokok Ligája
37 perce

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
9 órája

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
18 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
21 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15