El Clásico: Ancelotti elárulta a győzelem pofonegyszerű receptjét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.25. 21:24
A Real Madrid 3–1-re legyőzte az FC Barcelonát hazai pályán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában. A hazaiak mestere, Carlo Ancelotti szerint azért győztek, mert nyerni akartak minden idegszálukkal.

„Hogy minek örülök most a legjobban? Annak, hogy mennyire akartuk a győzelmet. Nem veszítettük el a fejünket, miután hátrányba kerültünk – így a nyertesek vezetőedzője, Carlo Ancelotti a mérkőzés után. – Folytatjuk, amit elképzeltünk erre az estére, és minden bejött. Sok mindenért elégedett lehetek a csapattal, nagy tempót diktáltunk, kipihentük magunkat a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után. Mindig is mondom, hogy szorosan kell védekezni, a legjobbaknak is, ezt az áldozatot mindenkinek meg kell hoznia. Komoly és profi csapatot állítottam össze, olyanokból, akik tudják, mit jelent a Real Madridban játszani, és meghozzák a szükséges áldozatot. Úgy akartunk támadni, hogy közben többet birtokoljuk a labdát és a széleket is kihasználjuk… A második félidőben nyertük meg a meccset, egyszerűen azért, mert meg akartuk nyerni a meccset. Isco fantasztikus munkát végzett, de ha meg akarjuk verni a Barcát, akkor mindenkinek keményen oda kell tennie magát. Mindenki a lehető legmagasabb szinten teljesített, és ez nem volt egyszerű, hiszen két nap volt csak a pihenésre a Liverpool elleni találkozó után. Ha Gareth Bale visszatér, játszani fog, hiszen alaptag, nagyon jó egy csapat számára, ha nem csak tizenegy játékosból áll. Bizonyítottunk a Liverpool ellen, és most sem csak az erőnlétünk döntött, mentálisan is nagyon erősek voltunk, mindenki tudta, mit kell tennie a pályán. Ez koncentráció kérdése is: csak így lehet követni a taktikát és az edzői utasításokat. Fontos győzelmet arattunk egy erős ellenféllel szemben, elértük célunkat. Ezért aztán mindannyian elégedettek lehetünk.” Carlo Ancelotti a mérkőzés után. – Folytatjuk, amit elképzeltünk erre az estére, és minden bejött. Sok mindenért elégedett lehetek a csapattal, nagy tempót diktáltunk, kipihentük magunkat a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés után. Mindig is mondom, hogy szorosan kell védekezni, a legjobbaknak is, ezt az áldozatot mindenkinek meg kell hoznia. Komoly és profi csapatot állítottam össze, olyanokból, akik tudják, mit jelent a Real Madridban játszani, és meghozzák a szükséges áldozatot. Úgy akartunk támadni, hogy közben többet birtokoljuk a labdát és a széleket is kihasználjuk… A második félidőben nyertük meg a meccset, egyszerűen azért, mert meg akartuk nyerni a meccset. Isco fantasztikus munkát végzett, de ha meg akarjuk verni a Barcát, akkor mindenkinek keményen oda kell tennie magát. Mindenki a lehető legmagasabb szinten teljesített, és ez nem volt egyszerű, hiszen két nap volt csak a pihenésre a Liverpool elleni találkozó után. Ha Gareth Bale visszatér, játszani fog, hiszen alaptag, nagyon jó egy csapat számára, ha nem csak tizenegy játékosból áll. Bizonyítottunk a Liverpool ellen, és most sem csak az erőnlétünk döntött, mentálisan is nagyon erősek voltunk, mindenki tudta, mit kell tennie a pályán. Ez koncentráció kérdése is: csak így lehet követni a taktikát és az edzői utasításokat. Fontos győzelmet arattunk egy erős ellenféllel szemben, elértük célunkat. Ezért aztán mindannyian elégedettek lehetünk.”

Legfrissebb hírek

Brazília és Marokkó a favorit, először jutnának tovább a skótok – bemutatjuk a C-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.02. 14:21

Ancelotti: Jól halad Neymar felépülése

Foci vb 2026
2026.05.31. 11:14

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
2026.05.19. 12:40

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
2026.05.19. 10:46

Carlo Ancelotti a 2030-as világbajnokságig brazil szövetségi kapitány marad

Minden más foci
2026.05.14. 19:48

Ancelotti: Neymar sokat javult, mindenki szereti őt, de a döntés az enyém

Foci vb 2026
2026.05.13. 11:01

Neymar bekerült, Estevao kimaradt – kihirdette a brazilok bő vb-keretét Ancelotti

Foci vb 2026
2026.05.12. 10:55

Az ezredforduló óta a Barcelona uralja a La Ligát

Spanyol labdarúgás
2026.05.12. 07:12
Ezek is érdekelhetik