Real: C. Ronaldo marad, ő a legfontosabb - Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.22. 11:38
null
Ancelotti nem foglalkozik a pletykákkal, hosszú távon számol C. Ronaldóval. (Fotó: Action Images)<br />
A Real Madrid labdarúgócsapatának kispadján győzelemmel debütáló Carlo Ancelotti a Bournemouth ellen 6–0-ra megnyert felkészülési mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta: Cristiano Ronaldo a madridiak legfontosabb játékosa, így hosszú távon számol vele.

„Cristiano Ronaldo elképesztő, ő a Real Madrid legfontosabb játékosa. Megpróbáljuk mindenben segíteni továbbra is, ugyanis ha sikerül mindent kiadnia magából, akkor nagyon jók a kilátásaink. Ronaldo a jövőben is itt fog játszani, ez nem is kérdés” – mondta Ancelotti a 6–0-s siker alkalmával csak az első félidőben pályán lévő portugálról.

Az olasz vezetőedző részletesen is elemezte az angol másodosztályba feljutó csapat elleni mérkőzést, és közölte, a hatgólos siker ellenére azért még van min javítaniuk a bajnoki rajtig.

„Még ha lassan is, de szerencsére sikerült elkapnunk a fonalat. Voltak egész szép megmozdulásaink is, és jó volt látni, hogy Isco és Özil tud együtt játszani a középpályán, valamint hogy a fiataljaink is lelkesek. Van még miben javulnunk, de ez természetes, hiszen a felkészülés legelején járunk” – értékelt Ancelotti.

A madridiak legközelebb szerdán 21 órakor az Olympique Lyon elleni felkészülési mérkőzésen lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo fia korosztályos portugál válogatott lett

Minden más foci
Tegnap, 14:22

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 15:40

Abel Ferreira lehet a brazil szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.05.03. 09:27

Óriási helyzeteket puskáztak el, Cristiano Ronaldóék nem jutottak döntőbe az ázsiai BL-ben

Minden más foci
2025.04.30. 21:11

A Real Madrid egyelőre nem engedi útjára Ancelottit, a helyzet bonyolódik

Spanyol labdarúgás
2025.04.30. 12:43

Edzőkeringőt indíthat el Ancelotti madridi búcsúja, Leverkusenben már Xabi Alonso utódját keresik

Német labdarúgás
2025.04.29. 11:48

Ancelotti megegyezett a brazil szövetséggel – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.28. 21:59

„Egyszerűen tökéletes éjszaka volt” – Hansi Flick az FC Barcelona kupagyőzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.04.27. 08:22
Ezek is érdekelhetik