Barcelona: „Nincs világvége, ha nem nyerünk a Milan ellen"

2013.03.05. 08:09
Sandro Rosell, a Barcelona labdarúgócsapatának elnöke a klub hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a média és a szurkolók túlreagálják a katalánok jelenlegi rossz sorozatát, és túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a Real Madrid elleni két vereségnek, valamint a Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő 2–0-ra elveszített első mérkőzésének.

„Úgy gondolom, túl lett reagálva ez az egész. Szeretném, ha mindenki megnyugodna, hiszen teljes erőnkkel azon vagyunk, hogy visszahozzuk a régi szenvedélyt és frissességet a csapatba" – tette hozzá.

A Barcelona – miután a BL nyolcaddöntőjének első találkozóján 2–0-ra kikapott idegenben a Milantól – kétszer is vereséget szenvedett az ősi rivális Real Madridtól: először a Király-kupa elődöntőjének visszavágóján 3–1-re, majd az élvonalban 2–1-re.

„Vezetjük a bajnokságot, és a BL-ben is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy továbbjussunk, de ha ez nem sikerül, akkor sem lesz vége a világnak" – mondta a negyvennyolc éves Rosell a sajtótájékoztatón.

A gránátvörös-kékek első embere beszélt a szurkolók által az utóbbi időben sokat szidott jelenlegi, beugró szakvezetőről, Jordi Rouráról is, aki a betegségéből lábadozó Tito Vilanovát helyettesíti a Barcelona kispadján.

„Akármi történjék is, mindig Tito marad a vezetőedző, de Roura egy hős, hogy vállalja az együttes vezetésével járó hatalmas felelősséget. Két-három rossz mérkőzés után még nem lenne szabad a játékosok vagy az edzők képességeit megkérdőjelezni" – zárta a sajtótájékoztatót Rosell.

A Barcelona szombaton a Deportivót fogadja a Primera Divisiónban, majd március 12-én a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján a Milannal játszik a Camp Nouban.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33