„A következő idényben is Vilanova lesz a Barca edzője”

2013.03.14. 09:32
null
Már napokban mérik Vilanova barcelonai visszatérését (Fotó: Reuters)
Andoni Zubizarreta, a spanyol Barcelona labdarúgócsapatának sportigazgatója megerősítette, hogy Tito Vilanova kitölti a szerződéséből hátralévő egy évet. Így egyértelművé vált, hogy a következő idényben is a jelenleg New York-i gyógykezelésen lévő szakember irányítja a gránátvörös-kékeket.

 

„Vilanova lesz a Barca edzője a következő idényben – erősítette meg a sportvezető újságírói kérdésre válaszolva. – Számunkra az lesz a legnagyobb győzelem, ha ő visszatér közénk.”

Zubizarreta elárulta azt is, hogy Vilanova állapota egyre jobb, fizikailag erősödik, súlyánál van, de napi szinten és témákkal továbbra sem zavarják a gyógykezelését.

Vilanova a Milan elleni bravúros keddi BL-meccs után a tengerentúlról azért a következőket üzente az öltözőbe: „Gratulálok! Ti vagytok a legjobbak!”

Mint már beszámoltunk róla, időközben az is kiderült, hogy mikor térhet vissza a csapathoz Vilanova.

„Jelen állás szerint március 25-én viszontláthatjuk Barcelonában Titót” – mondta a katalán Tv3-nak Carles Rexach, a Barca korábbi mestere, aki jelenleg tanácsadóként dolgozik Barcelonában. Rexach tehát megerősítette Sandro Rosell korábbi nyilatkozatát, amely szerint az edzőt márciusban visszavárják.

A 44 éves Vilanova fültőmirigyéből decemberben rosszindulatú daganatot távolítottak el. A szakember 2011 novemberében már átesett egy ugyanilyen operáción, a mostani beavatkozás után pedig január elején visszatért a Barcelonához, ám a hónap végén New Yorkba kellett utaznia további kezelésekre. Azóta Jordi Roura másodedző irányítja a gárdát.

Legfrissebb hírek

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
2026.03.19. 13:00

Már a hétvégén játszhat a Barcelona lecserélt kapusa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.19. 11:09

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 08:00

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 20:40

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:57

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13
Ezek is érdekelhetik