Barcelona: a Manchester City elvinné az „új Samuel Eto’ót”

Vágólapra másolva!
2012.11.02. 15:13
A goal.com értesülései szerint a Manchester City labdarúgócsapata szeretné megszerezni a Barcelonától Jean Marie Dongou-t, akit az új Samuel Eto’ónak tartanak.

A kameruni Jean Marie Dongou 13 évesen került a Barcelona híres utánpótlás-akadémiájára, a La Masiára, aés mostani szezonban eddig 10 másodosztályú bajnokin lépett pályára a Barcelona B csapatában. A 17 éves csatárt az egyik legnagyobb tehetségként tartják számon a katalán klubnál, így nem csoda, hogy Txiki Begiristain szeretne lecsapni rá. A 48 éves szakembert néhány napja nevezték ki a Manchester City sportigazgatójává, és mivel 2003 és 2010 között hasonló szerepet töltött be a Barcelonánál, jól ismeri a helyi talentumokat.

A City vezetői állítólag hajlandók lennének igen jelentős összeget áldozni Dongoura, akinek piaci értéke szerintük néhány éven belül már több mint 30 millió fontra rúghat. A tehetséget – akinek szerződése jövő júniusban jár le a Barcelonánál – technikája, felépítése, gyorsasága és gólérzékenysége miatt Samuel Eto'óhoz hasonlítják, és kortársai között ő az egyetlen igazi középcsatár a La Masián.

A City vezetői állítólag hajlandók lennének igen jelentős összeget áldozni Dongoura, akinek piaci értéke szerintük néhány éven belül már több mint 30 millió fontra rúghat. A tehetséget – akinek szerződése jövő júniusban jár le a Barcelonánál – technikája, felépítése, gyorsasága és gólérzékenysége miatt Samuel Eto'óhoz hasonlítják, és kortársai között ő az egyetlen igazi középcsatár a La Masián.

A katalánok persze hallani sem akarnak a távozásáról – egyes spanyolországi lapok szerint Fernando Llorentét azért nem vásárolják meg az Athletic Bilbaótól, mert bíznak benne, hogy Dongou hamarosan már az első csapatban onthatja a gólokat.

Legfrissebb hírek

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00
Ezek is érdekelhetik