La Liga, 9. forduló: Espanyol-pont a Mallorca otthonából

2007.10.28. 00:09
A Liga, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának nyitótalálkozóján az Espanyol 2-2-s döntetlent játszott a Mallorca vendégeként.
Arango korai góljával szereztek vezetést a hazaiak a találkozó elején, de mivel ugyanő szerencsétlenül ért bele fejjel a vendégek baloldali szabadrúgásába - a labda védhetetlenül vágódott a jobb felső, rövidsarokba -, egyenlítettek a vendégek.Öt perccel később már a vezetést is átvették a vendégek: a Ballesteros szabálytalansága miatt megítélt büntetőt a szezonban kifejezetten gólerős Tamudo a kapu közepébe vágta. A mallorcaiak játékosát az esetnél kiállította a játékvezető.A második felvonás elején kiegyenlítettek a vendégek, mármint ami a létszámokat illeti: Rodriguez kilenc perc alatt szedett össze két sárga lapot.A küzdelmes összecsapáson a mallorcai erőfeszítéseket végül siker koronázta: Güiza a 69. percben egyenlíteni tudott.A roppant színes összecsapáson a mallorcai játékosok hat sárga- és egy piros lappal zártak, a vendégek megelégedtek négy sárgával, amelyből egy pár ugye pirosat ért.A Mallorca harmadszor, az Espanyol másodszor játszott döntetlent a szezonban, előbbi először szerzett hazai pályán egy pontot, utóbbi másodszor idegenben.

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

9. FORDULÓ:
Real Mallorca-Espanyol 2-2 (Arango 2., Güiza 69., ill. Arango 21. - öngól, Tamudo 26. - 11-esből)

LA LIGA, SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

9. FORDULÓ:
Real Mallorca-Espanyol 2-2 (Arango 2., Güiza 69., ill. Arango 21. - öngól, Tamudo 26. - 11-esből)
Legfrissebb hírek

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:32

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:45

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02