La Liga, Levante: Gianni De Biasi lett a sereghajtó vezetőedzője

2007.10.10. 23:48
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Levante együttese a hétfőn menesztett Abel Resino vezetőedző helyére az olasz Gianni De Biasit szerződtette a szakmai munka elsőszámú irányítójának.

A Levante a legutóbbi, hetedik fordulóban 3-0-ra kapott ki a Zaragoza vendégeként, és egy szerzett pontjával továbbra is a tabella utolsó helyén szerénykedik.

"A rossz eredmények miatt kerül sor a váltásra" - adta ki a közleményt a Levante vezetősége a klub hivatalos internetes oldalán.

Abel Resino januárban vette át Juan Ramon Lopez Caro helyét, és bent tartotta a csapatot, amely a 15. helyen zárta a 2006-2007-es bajnokságot.

Az egykori kétszeres válogatott kapus utódjának kinevezésére két napot kellett várni.

De Biasi nem kezdő a szakmában, edzőként az 1990-1991-s szezonban kezdett el dolgozni, a Bassano csapatánál. Később második, illetve harmadik ligás csapatok következtek, mígnem az akkor másodosztályú Modenával a 2001-2002-s szezonban sikerült kiharcolni a feljutást az élvonalba, ahol újoncként a 13. helyen végeztek.

Azután két év következett a Bresciánál, előbb a 11. helyen zártak, ám azt követően a 23. forduló után távoznia kellett.

A Torino volt a következő állomáshely, a „bikákat” az élvonalba vezette, de a 2006-2007-s idényben át kellett adnia a helyét idejekorán Alberto Zaccheroninak, hogy a február 26-től, a szezon végére mégiscsak visszatérve már az ő irányításával harcolják ki a bentmaradást.

Valami hasonló "tűzoltás" vár rá a spanyol klubnál is...
Legfrissebb hírek

Pontot rabolt az Espanyol vendégeként a kiesés elől menekülő Levante

Spanyol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Nagyon fontos győzelmet aratott a Levante és a Rayo; csak ikszelt a Villarreal a sereghajtóval

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 23:35

David Soria két tizenegyest is kivédett, mégis kikapott a Getafe a Levantétől

Spanyol labdarúgás
2026.04.13. 23:23

Kikapott a Sociedadtól, nem került közelebb a bennmaradáshoz a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.04.04. 16:14

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2026.03.21. 23:05

A Rayo Vallecano tíz emberrel, a hosszabbításban csikarta ki az ikszet a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 23:09

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.02.27. 23:11

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11
Ezek is érdekelhetik