Thierry Henry a tizennégyes mezt kapja a katalánoknál

Vágólapra másolva!
2007.06.25. 18:02
Thierry Henry sikerrel átesett az orvosi vizsgálatokon az FC Barcelona labdarúgócsapatánál. Az Arsenaltól érkezett támadó a tizennégyes mezt fogja viselni a következő szezontól.

A nyári átigazolási időszak eddigi legnagyobb eseménye Thierry Henry klubváltása volt. A francia támadó nyolc év után hagyta ott az Arsenalt, és az FC Barcelona játékosa lett.

A katalán nagyvárosban természetesen orvosi vizsgálaton is át kellett esnie, ez lehetett volna az utolsó akadálya a szerződtetésének. A teszteket azonban sikerrel teljesítette, így alá is írta a négy évre szóló szerződését.

"Az eredmények kielégítőek voltak" - mondta a Barcelona orvosa, Ricard Pruna.

Henrynak egyébként rengeteg sérülése volt az előző szezonban, bajlódott a lábával, a hátával, a gyomrával és az ágyékával is.

A francia futballista új csapatában a 14-es mezt kapja, ugyanazt, amit az Arsenalnál is viselt. A Barcelonánál ezt a mezt a legendás Johan Cruyff tette híressé a hetvenes években.

"Thierry Henry az a játékos, akit évek óta próbáltunk megszerezni, és most sikerült" - mondta a sajtótájékoztatón Joan Laporta klubelnök. - "Még Johan Cruyff akarta őt először idehozni, amikor a francia játékos még nagyon fiatal volt, majd amikor 2003-ban elnök lettem, én is le akartam őt igazolni. Ő egy világklasszis játékos."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik