
Utánpótlássport
2025.02.05. 19:22
Kosárlabda: a soproni fiatalok kezdik felvenni a tempót az élvonalban
A Soproni Darazsak Sportakadémia szinte kizárólag utánpótláskorúakkal felálló felnőtt női kosárlabdacsapata újoncként szerepel ebben az évadban az NB I/A-csoportban. Bár a fiatalok eddig győzelem nélkül állnak, Czukorné Hollós Anna, a klub szakmai igazgatója szerint a lányok sokat fejlődtek azáltal, hogy hétről hétre a felnőttélvonalban edződnek.

Utánpótlássport
2025.02.04. 00:00
NB I: két piros lapot gyűjtöttek a fiatalok a 18. fordulóban
A labdarúgó NB I tizennyolcadik fordulójában 1151 percet kaptak a 2004-ben vagy annál később született magyar játékosok. A Puskás Akadémia, a Fehérvár és az MTK Budapest fiataljai is több mint száz percet voltak pályán.

Utánpótlássport
2025.02.03. 20:57
Vízilabda: „Az iskolában is meg kell felelni” – Mihók Attila
A női vízilabda-válogatottat a múlt év októberéig Cseh Sándorral közösen irányító Mihók Attila az utánpótlás-nevelésben folytatta a már megkezdett munkáját. A korábban a Dunaújváros női csapatát több éven át vezető szakember a BVSC uszodájában történő találkozásunkkor ismét a hazai szövetség női utánpótlás tehetséggondozó koordinátoraként felügyelte az U15-ös leányválogatott összetartását.

Utánpótlássport
2025.02.03. 17:04
A hónap utánpótlásedzője: január jelöltjei
A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj januári kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Bedő Botond jégkorong-, Kocsis Zsolt vívó- és Kőnig Gábor röplabdaedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.
129
/
963











