Archiv cikkek
2002.09.08. 15:04

Nem bűnös a doppingolással vádolt olimpiai bajnok

Archiv cikkek
2002.09.08. 15:00

Ljungberg jövő héten visszatérhet

Archiv cikkek
2002.09.07. 22:37

Ellentétes félidők voltak Jerevánban

A páratlan sérüléshullámmal sújtott ukrán válogatott számára a találkozó kezdete előtt újabb érvágásként hatott, hogy Szerhij Rebrov is húzódást szenvedett, így ő még a cserék közé sem ülhetett le. Ennek ellenére remekül kezdtek a vendégek, hiszen már az első épkézláb támadásuk gólt hozott. A 3. percben Kormilcev, Zubov, Szerebrennyikov háromszögelés végén az FC Bruges játékosa a 11-es pontról lőtt a bal sarokba.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:36

Elhibázták az észtek a meccslabdát

Az első horvát kommentárok szerint válogatottjuk máris óriási hátrányba került azzal, hogy a szerény képességű észtekkel szemben csupán egy vérszegény 00-ra volt képes hazai pályán. Otto Baric hiába tervezte azt, hogy lerohanják ellenfelüket, irányító híján képtelenek voltak valamirevaló támadásra, miközben Pletikosa egy ízben nem kis bravúrral hárította Zelinski közeli fejesét.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:36

Győzelemmel kezdett a címvédő

Amikor negyedóra elteltével Okkasz pazar mozdulattal Coupet kapujába ívelte a labdát, rövid időre jeges rémület kerítette hatalmába a franciákat az elköszönőben lévő ciprusi nyárban. Aztán az ifjú Djibril Cissé és a régi motorosnak számító Sylvain Wiltord gondoskodott róla, hogy a második félidőre már ne maradjon sok izgalom, és a címvédő Franciaország négy nyeretlen mérkőzés után győztesen hagyja el a játékteret.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:36

Herzog kétszer büntetett Bécsben

Nem kellett sokáig várni az első gólra, ugyanis a 3. percben egy kapuközeli szabadrúgásnál a hazaiak egy láthatóan jól begyakorolt kombinációval a sorfal mögé passzolták a labdát, és a kilépő Flögelt buktatták, amiért természetesen tizenegyes járt  a büntetőt pedig Herzog nagyon magabiztosan értékesítette.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:35

Carew fejese pontot ért

A földrajzi közelségnek köszönhetően mintegy 5000 dán szurkoló foglalt helyet az oslói Ullevaal-stadionban, ahol azt kellet látniuk, hogy a labdát sokkal többet birtokló norvég válogatott lép fel kezdeményezően. Igazi helyzet azonban csak a 10. percben alakult ki, bal oldali beadás után Ole-Gunnar Solskjaer hibázta el a lehetőséget. Az első 20 perc alacsony színvonalú, küzdelmes játékot hozott, meddő hazai fölénnyel. A két tizenegy összesen egyszer lőtt kapura ebben az időszakban.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:33

Trapattoni talán maradhat

Giovanni Trapattoniért is hajtania kellett az olasz együttesnek, elvégre akármennyi sarat is dobáltak az eucadori Morenóra (ő vezette a taljánok számára végzetes, Dél-Korea elleni, aranygóllal elveszített vb-nyolcaddöntőt), attól még üres kézzel jött meg a squadra azzurra Ázsiából, azóta pedig a szlovénoktól is "sikerült kikapnia egy felkészülési találkozón.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:33

Két mérkőzésen mindössze két játékos talált a kapuba

Noha svédül a "lett szó azt jelenti: "könnyű, a sárga-kékek csak a szombat esti mérkőzés előtt dobálózhattak a jelzővel, utána már nem. A baltiak megdöngették a lécet és szereztek egy érvénytelen  de a televíziós lassítások alapján szabályosnak tűnő  gólt, így a 00-s döntetlen inkább a vendégek, a "magyar csoport favoritjának számító svédek számára hízelgő.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:32

Remekül kezdett a vb-bronzérmes

Kellemes időben futottak ki a csapatok az Ali Sami Yen-stadion gyepére Isztambulban. A szokásos "pokoli hangulat természetesen a hazai gárdának kedvezett, ennek ellenére a szlovákok kezdtek bátrabban, és már az első percben vezetéshez juthattak volna Vittek révén, de a támadó elpuskázta lehetőségét.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:31

Könnyed német győzelem

Nyugodtan, megfontoltan, de nem túl látványosan kezdett a német válogatott Kaunasban, emiatt pedig az első negyedóra már-már unalomba fulladt. A litvánok sehogyan sem tudtak kibontakozni...
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:16

Négyen osztoztak az aranyon

Ebben az esztendőben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezérkara  nem lévén olimpia, vagy világbajnokság  úgy döntött, hogy a Golden League-sorozatot tekinti a szezon csúcsának. Ennek megfelelően a korábbi gyakorlattól eltérően a hét versenyből nem volt elegendő "csupán ötöt megnyerni a fődíjhoz, az ötven kiló aranyhoz Oslóban, Párizsban, Rómában, Monte-Carlóban, Zürichben, Brüsszelben és Berlinben is győznie kellett annak, aki részesülni akart a félmillió dolláros nyereményalapból.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:13

Belokié a sárga trikó

Szombaton Valenciában elkezdődött az idény utolsó háromhetes körversenye, a Vuelta a Espana, amely a spanyol versenyzőknek az év legfontosabb viadala, sok külföldi induló számára viszont kiváló felkészülési alkalomnak számít az októberi világbajnokságra.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:08

Edwards egyre gyorsul

A gyártók nem tudtak megegyezni a 2003-ban bevezetendő új technikai szabályokról, ezért szövetségük az MSMA Assenben bejelentette, hogy csak az utolsó, imolai vb-futamon döntenek. Imolában azonban nemcsak az új technikai szabályokat alkotják majd meg, hanem a vb-cím sorsa is ott fog eldőlni. Nagyon kicsi ugyanis a valószínűsége annak, hogy a vb éllovasa, Troy Bayliss a tavalyi esztendőhöz hasonlóan Assenben újra világbajnok legyen.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:06

Brachna segített Jánosinak

A hazánkban megszokottól eltérő csoportbeosztásban versenyeznek ezen a hét végén a túraautósok a Hungaroringen, mert a viadal beleszámít a Közép-európai Zóna Trófea értékelésébe is, és a nemzetközi sorozatban más a trend.
Archiv cikkek
2002.09.07. 22:04

Checa négy évet várt

A Suzuki a Cseh Nagydíjon egy új vázzal látta el a MotoGP-ben induló GSV1000R jelzésű motorját, míg a Portugál GP-re egy új fejlesztésű kipörgésgátlóval vértezte fel Kenny Roberts és Sete Gibernau gépét. Az igazi újdonságokkal azonban csak jövőre fog előrukkolni: a világ harmadik legnagyobb motorkerékpárgyára óriási meglepetésre bejelentette, hogy teljesen új erőforrást épít.

7107

/

7432