Négyen osztoztak az aranyon

Ebben az esztendőben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) vezérkara – nem lévén olimpia, vagy világbajnokság – úgy döntött, hogy a Golden League-sorozatot tekinti a szezon csúcsának. Ennek megfelelően a korábbi gyakorlattól eltérően a hét versenyből nem volt elegendő "csupán” ötöt megnyerni a fődíjhoz, az ötven kiló aranyhoz Oslóban, Párizsban, Rómában, Monte-Carlóban, Zürichben, Brüsszelben és Berlinben is győznie kellett annak, aki részesülni akart a félmillió dolláros nyereményalapból. Abból a nyereményalapból, amelynek néhány éve még a duplája volt az értéke – készpénzben. Viszont az aranyrudak látványa – mert ne feledjük, azokat a sorozat minden állomásán gondosan megmutatták a tv-nézők millióinak – igencsak jó reklámja az atlétikának. Hiszen a vezérkarban nagyon jól tudják, hogy az atlétikát jól kell menedzselni ahhoz, hogy talpon maradjon a sportágak között dúló háborúban. Nem másról van itt szó, mint a televíziók, és ezáltal a hirdetők kegyeinek elnyeréséről.

"Az embereknek hősök kellenek, és az atlétikának mindig megvoltak a maga hősei – tartja Gyulai István, a nemzetközi szövetség főtitkára. – Ez a sorozat pedig kiválóan alkalmas új, és régi hősök ünneplésére.” Találó megállapítás, hiszen ki ne hallotta volna Marion Jones, Hicham el-Guerrouj, Haile Gebrselassie, Gabriela Szabo, Wilson Kipketer, Gail Devers, Trine Hattestad, Tatjana Kotova, André Bucher, Allen Johnson, Violeta Beclea-Székely, vagy Olga Jegorova nevét eddig. Az elmúlt négy esztendőben ők voltak képesek a kiírásban előírtak teljesítésére, és így a végső győzelemre.

Az idén 12 számban reménykedhettek az érdekeltek. A férfiaknál az úgynevezett "prémium” számokban (100 méter, 1500 méter vagy 1 mérföld, 3000 vagy 5000 méter, valamint 400 méteres gátfutás), és a "classic” kategóriában (hármasugrás, rúdugrás) mérték össze össze tudásukat az atléták. A nőknél a 100 és az 1500 méter számított kiemeltnek, míg 400-on, 3000 méteren, 100 gáton, és gerelyhajításban a szerényebb javadalmazásért hajthattak az érintettek. Ugyanis az IAAF fejet hajtott a szervezők akarata előtt. Hiszen közösen úgy határoztak, hogy azoknak, akikért várhatóan tódulnak a stadionokba az emberek, kétszer annyi pénzt adnak, mint a többieknek. Ha azt vesszük, hogy Maurice Greene, Hicham el-Guerrouj, vagy éppen Marion Jones neve szinte biztos telt házat vonz, jól döntöttek. És végülis ez az ő üzletük, és ahogy a grundon is az diktálja a szabályokat, aki a labdát hozza, egy szavunk sem lehet ez ellen.

Ehhez jön még az esetleges világcsúcsért járó 50000 dollár. Kétségtelen, hogy ezek a számok messze elmaradnak a futballisták, vagy a teniszezők keresetei mögött, ám a mifelénk igazán támogatott sportok közül az atlétika következik a sorban.

Sajátos ki nevet a végén

Nem véletlen, hogy a hatalmas harcban nehéz odaférni a pénzeszsák szájához. Ebben az esztendőben azonban többen is voltak a mieink közül, akik végigversenyezték a szezont ebben a rendkívül magas színvonalú sorozatban. Varga Judit kétszer is magyar csúcsot ért el 1500 méteren, míg Szabó Nikolett első magyarként győzött a brüsszeli Ivo Van Damme-emlékverseny női gerelyhajítószámában.

A világ figyelme azonban június 28-tól Dwain Chambersre, El-Guerroujra, Benjamin Limóra, Félix Sánchezre, Timothy Mackra, és Jonathan Edwardsra figyelt – már ami a férfiakat illeti. Hiszen az első viadalon ők győztek. A nőknél Marion Jones, Ana Guevara, Maria Cioncan, Gabriela Szabo, Gail Devers és Osleydis Menéndez bizonyult a legjobbnak.
A legnagyobb meglepetést férfi 100-on Maurice Greene veresége jelentette. A világcsúcstartót ráadásul nem tavalyi legnagyobb riválisa, Tim Montgomery verte meg, hanem a brit Chambers – mindössze egyetlen századdal. Mint emlékezetes, tavaly a hét főszervező megállapodott, hogy a rajtpénzek tekintetében önkorlátozást léptetnek életbe a legnagyobb sztárokkal szemben. Kimondták, hogy 50000 dollárnál egyetlen centtel sem fizetnek többet senkinek, hogy ugyan kegyeskedjen már odatérdelni a rajtvonalhoz. Csakhogy a párizsiak ennek épp a dupláját tömték Greene zsebébe, aki aztán később több helyen nem indult. Na most az oslói produkciója után szó sem lehetett ilyesmiről.

Marion Jones menedzsmentje viszont kiválóan keverte a kártyákat – mint utóbb kiderül – végig a szezon folyamán. Hogy ők mennyire tudták felsrófolni a sprintkirálynő árát, arról nincsenek pontos információink. Ám arról igen, hogy legnagyobb vetélytársának, a tavaly a vb-döntőben őt legyőző Zsanna Pintuszevicsnek nem voltak hajlandóak kifizetni ennek az összegnek a felét. És ez így ment egészen a hatodik állomásig. Nem véletlen, hogy az amerikait megszorítani sem nagyon tudták a többiek. A legközelebb Zürichben honfitársa, Christie Gaines volt hozzá. Akkor hét századdal győzött, ami lássuk be, 100-on hatalmas különbség. A legtöbbször – öt alkalommal a jamaicai Tanya Lawrence lett a második. Kettejük között a legkisebb különbség 11 század volt, a legnagyobb 21. És ha olvasóink visszaemlékeznek Jones rajtjaira... Nos nem ezekkel nyerte a versenyeit. Az egyetlen alkalom Brüsszel volt, amikor az ukrán sprinternő is megmérkőzhetett riválisával. Két század volt mindössze Jones előnye a célban. Az amerikai sokat, egészen pontosan 12.5 kilónyi aranyat nyert ezen az ügyleten, mi viszont szegényebbek lettünk hat kiváló összecsapással.

Végül négyen maradtak

De ne szaladjunk ennyire előre az időben. A második állomás Párizsban már megrostálta a mezőnyt. Dwain Chambers – miután hazai pályán másodszor is legyőzte Greene-t – egyszerűen nem ment el Franciaországba. Mint mondta, ő a müncheni Eb-re készül, ez a hajcihő nem hozza lázba az aranyakkal. A világcsúcstartó javított is a renoméján, hiszen 9.99-cel győzött a hideg, esős időben megrendezett viadalon. Rúdugrásban Timothy Mack csak negyedik lett, így ő is elszállt, mint ahogy női 1500-on Maria Cioncan is, aki 12 századdal volt lassabb a hajrában, mint Nicole Teter. Nagy meglepetésre a tavaly megközelíthetetlen Osleydis Menéndez kikapott Tatjana Sikolenkótól gerelyhajításban. Így maradtak nyolcan, akikre még öt megméretés várt.
Rómában aztán újabb három atléta esett ki a versenyből. 5000 méteren mind a nőknél, mind a férfiaknál akadt jobb az addigi győztesnél. Gabriela Szabót ketten – a kenyai Edit Masai, és az etióp Berhane Adere – is lehajrázta, Benjamin Limónak "csak” a marokkói Szala Hisszu hátát kellett néznie. A románok klasszisának alighanem itt kezdődött az idei kálváriája, ami aztán Münchenben teljesedett ki, amikor a török Süreyya Ayhan legyőzte, és így második nekifutásra sem sikerült begyűjtenie az Európa-bajnoki címet, amit saját bevallása szerint már soha nem is fog. A rendkívül szimpatikus Jonathan Edwards egy közepes versenyen kapott ki, ráadásul nem is legfőbb riválisától, Christian Olssontól, hanem az amerikai Walter Davistől, akinek ehhez a bravúrhoz "mindössze” 17.33 is elég volt. Monte-Carlo nem hozott változást. Zürichben a négyhetes szünetet követően aztán elbukott Gail Devers. Meglepő vereség volt az övé, hiszen a korábbi négy versenyen ellentmondást nem tűrő magabiztossággal utasította maga mögé vetélytársait. Svájcban még csak rosszul sem rajtolt a 100 gát legjobbja. A táv második felében egyszerűen ellépett tőle az immár spanyol színekben nemrég Európa-bajnoki címet nyerő Glory Alozie, és a legvégén a jamaicai Bridgette Foster is.
Ettől kezdve a talpon maradt négyek – Hicham el-Guerrouj, Félix Sánchez, Marion Jones, és Ana Guevara – már nem hibáztak, így az ötven kiló aranyat, vagy az annak megfelelő pénzes csekket már átvehetik, ha a hét végén sorra kerülő Grand Prix-döntőn rajthoz állnak.
Kövessük nyomon az ő versenyeiket, hiszen ők voltak végig reflektorfényben, ők lettek azok a hősök, akikre szüksége van a közönségnek. El-Guerrouj több alkalommal bejelentette, hogy megkísérli saját rekordjai megdöntését. Mindenki ezt várta tőle – a rendezők, a média –, így neki ezt kellett mondania. Ám ezekből a kísérletekből csupán egyet lehetett komolynak értékelni – a zürichit. Háromszáz méterrel a cél előtt jobb volt a részideje, mint a négy évvel ezelőtti római futásakor. Ám a legvége nem ment úgy, és 89 századmásodperccel elmaradt saját legjobbjától. A hét futásából mindössze kétszer tudott hozzá viszonylag közel kerülni a kenyai Bernard Lagat. Ô viszont annyira tiszteli a marokkóit, hogy talán sohasem lesz képes legyőzni. Ilyen csúfság egyébként is csak olimpiai döntőben szokott megesni el-Guerrouj-zsal, addig meg van még két év. Már ha harmadszor sem sikerül neki, de ne fessük az ördögöt a falra, hiszen ha valaki, hát ő igazán megérdemelné ezt a sikert.

Övék lehet a jövő

Marion Jonesról már esett szó. A két Golden League-újonc viszont megérdemli, hogy ugyancsak odafigyeljünk rá. Félix Sánchez sikere nem bombameglepetés. Az Egyesült Államokban született, és ott is élő dominikai köztársaságbeli színekben versenyző 400 gátas tavaly már megnyerte a vb-t, így többé-kevésbé esélyesként indult neki a sorozatnak. Ám hogy ebből minden idők hatodik legjobb eredménye, a 47.35 is kijön majd neki, nos erre nem sokan számítottak. Ezzel az eredménnyel övé lett a most is aktív hosszúgátasok közül a legjobb idő. Stéphane Diagana 47.37-je még 1995-ből származik… Többen már a világcsúcsot sem tartják tőle elképzelhetetlennek, bár az 1992-ben a semmiből előtűnt, és 46.78-cal olimpiai bajnokságot nyert Kevin Young rekordja azért egy másik dimenzió. Tudja ezt jól ő is, ezért inkább a 400-400 gátas duplát szeretné elérni a jövő évi vb-n. Az sem lenne kis bravúr!
Ana Guevarának sem lesznek álmatlan éjszakái amiatt, hogy messze még Marita Koch 47.60-ja. A mexikói 400-as is az újhullám képviselője. Két éve már ötödik volt az olimpián, és testközelből szemlélhette, hogyan képes Cathy Freeman 49.11-et futni. Tavaly bronzot nyert Edmontonban, és most jött el az ő ideje, 25 évesen, amikor már neki sem hiányzik hozzá sok. Zürichben 49.16-os kontinensrekordot ért el, ami az ausztrál olimpiai bajnok, és a még mindig aktívnak mondott Marie José-Pérec atlantai futása, valamint az ottani bronzérmes Falilat Ogunkoya után az elmúlt évtized legnagyobb eredménye. Ha valaki a nyomába akar érni Athénban, annak már most nagyon komolyan el kell gondolkodnia, hogy ezt milyen módon képes megtenni!