Archiv cikkek
2002.10.13. 20:36

Dailly korai gólja döntött

Berti Vogts fellélegezhetett, a skót válogatott az Eb-selejtezők során a második "szigettúráját már teljes sikerrel zárta, így a német kapitány a helyén maradhat. A Tartan Army a Feröer elleni 22-vel (kétgólos hátrányból felállva!) nyitott, majd a sokkal acélosabbnak tartott, az előző vb-selejtezősorozatban odahaza 10 pontot szerző Izlandhoz látogatott, és meglepetésre 20-ra nyerni tudott. (A "Terrier másodszor tudta győzelemre vezetni a skótokat, az első sikert a vb előtt a hongkongi ligaválogatott ellen könyvelhette el.)
Archiv cikkek
2002.10.13. 20:35

Remek helyzetkihasználás

Amolyan de ja vu érzéssel indulhattak haza a nézők szombat este a bukaresti Steaua-stadionból. A pálya hihetetlen látványt nyújtó sártengere, valamint a 01-es eredmény a szlovénok elleni vb-pótselejtezőt juttatta mindenki eszébe. Míg azonban szűk egy éve egy vb-döntő úszott el a gyepnek csúfolt mocsárban, addig az Eb-sorozat még az elején tart, és a javítás elméleti lehetősége a szurkolókat is türelmesebbé tette.
Archiv cikkek
2002.10.13. 20:32

Mészöly Kálmán, a kitagadott

Bolond világban élünk. Nem jól van ez így, állandóan csőre töltött vízipisztollyal mászkálni, hogy akkor ki is az ellenség, és ki az igazi magyar. A pártok számháborúja átterjedt a mindennapjainkba, már az is gyanús, ha valakit balfácánnak neveznek. Hidegháború ez, egyre forróbb helyzetekkel. Sportlap lévén itt akár be is fejezhetnénk az okoskodást, ha az alábbi történet nem Mészöly Kálmánról szólna.
Archiv cikkek
2002.10.13. 20:28

PannonFlax NB III: Megvan az első Kőszeg-siker

Archiv cikkek
2002.10.13. 20:26

Első lehet a magyar csapat

Szép gesztussal zárult a magyar válogatott vasárnapi sajtótájékoztatója: a csapat menedzsere, Magyar Zoltán a Hotel Héliában bejelentette, saját költségére száz darab futball-labdát ajánl fel a Bozsik-programban részt vevő fiataloknak. Az apropót az adta, hogy pontosan száz év telt el az első hivatalos válogatott találkozó óta, és a menedzser így szeretné emlékezetessé tenni az évfordulót; kezdeményezéséhez persze mások  üzletemberek vagy éppen a jelenlegi válogatott felelősséggel gondolkozó futballistái  is csatlakozhatnak.
Archiv cikkek
2002.10.13. 20:25

Újpesten már nyerni kell

A stockholmi összecsapás előtt az élvonalban dolgozó szakembereket, volt szövetségi kapitányokat és válogatott játékosokat faggattunk arról, mit várnak a mérkőzéstől. Mint akkori összeállításunkból kiderült, a megkérdezettek döntő többsége egy pontot remélt a meccstől, de az is figyelemre méltó, hogy vereséget egyetlen tréner sem tippelt. Ugyanezen trénereket a mérkőzés után a magyar válogatott továbbjutási esélyeiről, no és arról kérdeztük: mit szólnak a tv-közvetítés elmaradásához?
Archiv cikkek
2002.10.13. 20:23

Ami Argentínának sem sikerült

Elegánsan, egyenöltönyben hagyta el a Rasunda-stadiont a magyar válogatott. A mieink láthatóan fáradtan, ám a pontszerzéssel elégedetten léptek ki a vendégöltözőből. Először a gólszerző, Kenesei Krisztián beszélt a gárda első Eb-selejtezőjéről. A zalaegerszegiek támadója nevetett a felvetésen, amely szerint néhány hónapja a világsztárokkal teletűzdelt argentin válogatott a vb-n csak az utolsó pillanatokban lőtt büntetővel tudta bevenni a svéd kaput.
Archiv cikkek
2002.10.13. 20:23

NB II: Idegenben nyert a Makó

Archiv cikkek
2002.10.13. 20:21

Potemkin Károly duplázott

Archiv cikkek
2002.10.13. 20:20

DVTK: nyolcat egy csapásra

Archiv cikkek
2002.10.13. 20:19

Hibátlan hazai produkció

Archiv cikkek
2002.10.13. 20:18

Sajtóvisszhang: A magyarok most minden babért learattak

Archiv cikkek
2002.10.13. 20:17

Korai lenne még számolgatni

Semmi mást nem kellene tenni, csak lekopírozni a tatai beszélgetésünket még egyszer. Szóról szóra, vesszőről vesszőre. Gellei Imre szövetségi kapitány ugyanis akkor elmondta előre azt, ami majd a SvédországMagyarország mérkőzésen történhet, pontosabban (merthogy ne ruházzuk fel látnoki képességekkel a szakembert) elsorolta azt, amit ő a kispadról szeretne viszontlátni a válogatottól Stockholmban. Mondhatnánk: hiba nem volt a csapat játékában.
Archiv cikkek
2002.10.13. 19:41

Inzaghi is kidőlt, Maccarone a keretben

Archiv cikkek
2002.10.13. 18:54

Bodrogi feladta a mezőnyversenyt

Archiv cikkek
2002.10.13. 17:14

NBI/B, vasárnapi eredmények

6998

/

7432