A stockholmi összecsapás előtt az élvonalban dolgozó szakembereket, volt szövetségi kapitányokat és válogatott játékosokat faggattunk arról, mit várnak a mérkőzéstől. Mint akkori összeállításunkból kiderült, a megkérdezettek döntő többsége egy pontot remélt a meccstől, de az is figyelemre méltó, hogy vereséget egyetlen tréner sem tippelt. Ugyanezen trénereket a mérkőzés után a magyar válogatott továbbjutási esélyeiről, no és arról kérdeztük: mit szólnak a tv-közvetítés elmaradásához?
Egervári Sándor (az MTK Hungária vezetőedzője): – Jó lenne, ha a többi selejtező végeredményét is telibe találnám, hiszen a San Marino elleni meccsre például győzelmet jósolok. Mérkőzésről mérkőzésre kezd összeállni a csapat. Reményt keltő, hogy a csoport favoritjának otthonában tudtunk pontot szerezni. Nevetségesnek tartom viszont, hogy magyar televízió nem közvetítette a válogatott idei legfontosabb hivatalos tétmérkőzését.
Verebes József (egykori szövetségi kapitány): – Egy–egyet tippeltem, ám ezúttal a mérkőzés elején játszottunk jól és lőttünk gólt, és a második félidőben "ültünk le”. Tartok tőle: tudat alatt megijedhettek a játékosok a vezetéstől. Azért persze örüljünk, de ne feledjük, hogy tavasszal egy egészen más svéd csapattal kell mérkőznünk. A rádióban hallgattam a közvetítést, sajnálom, hogy nem láthattam a fiúkat a tv-ben. A San Marino elleni meccsre nem akarok tippelni, mindössze annyi a hozzáfűznivalóm: ki kell menni a pályára, és le kell győzni őket.
Szabó András (az Újpest vezetőedzője): –Az csak a vakszerencsének köszönhető, hogy telibe találtam a végeredményt. Nagy sikernek ítélem a döntetlent, de akkor is a svédeket tartom az ötösünk fő esélyesének, ha jelen pillanatban Lettország áll az élen. Rólunk annyit: verjük meg szerdán San Marinót, aztán szép sorban győzzük le a többieket is. Sajnos nem tudtam követni a mérkőzést, csak este láttam az összefoglalót a Sport1-en.
Garami József (a Ferenváros vezetőedzője): – Örülök, hogy ilyen jól kezdett a csapat, annak pedig külön, hogy a Ferencváros játékosai is kivették részüket a sikerből. Nem tudtam követni a mérkőzést, de úgy gondolom, egy olyan országban, ahol igazán szeretik a focit, nem fordulhatott volna elő, hogy a szurkolók lemaradnak a nemzeti csapat tétmérkőzéséről. A magam részéről óva intem a csapatot, hogy sétagaloppra készüljön San Marino ellen, de természetesen arra számítok, hogy nyerünk.
Détári Lajos (egykori világválogatott): – Nem tudom megítélni a mérkőzést, mivel egy képkockát sem láttam belőle, de látatlanban azt mondom, jó eredmény a döntetlen. San Marino ellen egyértelműen győzelmet várok, nem lehet kérdéses, hogy a Megyeri úton győzünk. Csak a gólkülömbség lehet kérdéses.
Garamvölgyi Lajos (a Békéscsaba vezetőedzője): – Nagyon kellett ez az eredmény az egész magyar labdarúgásnak. Titokban győzelmet vártam az együttestől, de örök igazság, hogy idegenben kevés az egy rúgott gól. A lettek győzelmükkel jelezték, hogy rájuk is oda kell figyelnünk. A jó eredményünk miatt különösen sajnálom, hogy csak a Petőfi rádió közvetítette a mérkőzést, és nem láthattuk a találkozót.
Komjáti András (a Matáv Sopron edzője): – Nagy eredménynek tartom az általam is jósolt egy–egyet, így már merész terveket szövögethetünk, hiszen a lengyelek kikaptak Lettországtól. Ezen azért lepődtem meg, mert a letteket nemrég láttam, és egyáltalán nem tűntek világverő csapatnak. San Marinót ismerem a legkevésbé, s bár ma már nincsenek könnyű ellenfelek, őket biztosan legyőzzük Budapesten. A gólokat már láttam, az összefoglalót azonban nem nézem meg, mert az már olyan mint a másnap felmelegített kávé – elveszti a zamatát.