Korai lenne még számolgatni

Mondhatnánk, de mindez (mármint, hogy nem volt hiba a játékban) nem lenne igaz, ráadásul maga a kapitány sem kéri e talmi dicsőséget, ő annál
reálisabban értékeli a svédek elleni 1–1-et. Semmi hozsanna, semmi "Na, ugye megmondtam előre!”, semmi hurrázás. A szakmai értékelés higgadt, és tömören úgy foglalható össze, hogy az első félidőben jól, a másodikban már fáradtabban, és értelemszerűen több hibával is játszott a nemzeti csapat.
És ehhez hozzátehetjük azt is, hogy ezúttal (végre!) a szerencse is mellénk állt. Gondolhatunk arra, hogy egy alkalommal Tököli Attila a gólvonal elől fejjel mentett, hogy Lipcsei Péter Zlatan Ibrahimovic egyik közeli lövésénél önfeláldozóan vetődött a labda útjába, vagy hogy a német bíró, Wolfgang Stark nem ítélt büntetőt akkor, amikor Gyepes Gábor a lefújás előtti pillanatokban (és ez az Eb-összefoglalóban látott lassításokból derült ki) összekoccantotta Kim Källström bokáját a tizenhatoson belül.
A lényegen azonban ez sem változtat semmit: a végeredmény 1–1 lett.
Tehát szó szerint el lehet fogadni azt, amit Gellei Imre mond, és elhihetik, a magyar kapitány és csapata kivívta a svédek elismerését is. Annál is inkább, mert manapság, ebben az atomkori futballban Stockholmban döntetlent játszani nem kis dolog, s ez ügyben engedtessék meg némi túlzás: a Rasunda-stadionba tán még a világbajnok brazilok sem úgy érkeznének, hogy előre borítékolják a győzelmüket. Szóval ennek a megszerzett pontnak értéke, nagy értéke van, és még di-csőbb lehet a tett, ha a magyar válogatott ugyanezt a játékot produkálva később is hozza a kötelezőt.
A győzelmeket is.
Most szerdán San Marino, majd később Lettország és persze Lengyelország, majd ismét Svédország ellen képes lesz a bravúrra. Az esély ugyanis egyre nagyobb, hiszen a lengyelek kikaptak Lettországtól.
No, de ne szaladjunk ennyire előre. Bár az ember hajlamos elméleteket gyártani, számolgatni egyetlen részsiker apropóján is, azonban jobb nekünk itt maradni a földön, és reálisan nézni mindazt, ami Stockholmban történt.
Úgy, mint Gellei Imre.
– Kapitány úr, ezúttal az utolsónak szánt kérdéssel kezdem: előre borítékolhatja, hogy a mostani egy–egy után a közvélemény azt reméli, San Marino ellen focifesztivál lesz a Megyeri úton.
– Én pedig mindenkit óva intenék a túlzott elbizakodottságtól – mondta a kapitány. – Értékes egy pontot szereztünk Stockholmban, de ez nem jelenti azt, hogy a következő mérkőzésünkön egy más stílust képviselő csapat ellen parádézni fogunk. Senki ne feledje el, hogy San Marino az első körben majd’ nyolcvan percig szívós védekezéssel tartotta magát a Lengyelország elleni meccsen. Ellenünk is gyaníthatóan a defenzív játékra, a stabil védekezésre fektetik a hangsúlyt, és ha kell, tíz emberrel őrzik a kapujuk előterét. Tehát nem lesz ez könnyű meccs, nem lesz könnyű bevenni az ellenfél hálóját, nekünk nem gólparádéra kell felkészülnünk.
– Alig negyvennyolc óra múlva következik az első hazai meccs, sejthetően újra nagy érdeklődés mellett, és a svéd találkozó közvetítéséből kizárt nézőknek meg kell felelni. Ön már le is zárja magában a stockholmi kilencven percet?
– Ugyan, dehogy zárom le! Ebből a találkozóból építkezem tovább. Értékesnek, nagyon értékesnek tartom a stockholmi eredményt, mi több, tetszett a csapat játéka is, hiszen a futballisták ragyogón elvégezték azt, amit megbeszéltünk, gyakoroltunk, de… Észre kell vennünk mindazt, ami a továbblépést szolgálhatja. Látnunk kell azt, hogy mi volt jó, vagy adott esetben igazán remek megoldás, de látnunk kell azt is, hogy miben hibáztunk.
– És ön szerint mi volt jó, és mi volt az, amiben javulni kell?
– Korábban is mondtam már, hogy ez a gárda csapattá érett, mégpedig nem is olyan régen, Izlandon, a reykjavíki mérkőzésen. Ott tapasztalhattam, hogy igazán együtt lett a társaság. És ami a svédek elleni mérkőzés kapcsán mindebben jó volt, az az, hogy most Stockholmban is csapatot alkotott a pályán lévő tizenegy játékos. Ez nagyon jó alap, innen már tovább lehet lépni, és finomítani az apróbb részleteket is. Figyelnünk kell például a szabálytalanságokra. Elsősorban arra gondolok, hogy a svédek ellen túl gyorsan kaptak a játékosok sárga lapos figyelmeztetéseket, márpedig az ilyen kemény ellenféllel szembeni lüktető meccsen a büntetés óhatatlanul is óvatosabbá teszi a labdarúgók játékát. Így utólag elemezve a történteket arra gondolok, milyen jó lett volna, ha az első félidőben végig úgy játszhat a csapat, hogy nincs a bírói figyelmeztetés árnyéka a játékosok fölött. De ettől függetlenül nagyra értékelem a küzdenitudást, és én bizony a dicséret rovatba illesztem azt, hogy az első negyvenöt perc során nekünk voltak még ígéretes lehetőségeink. És ha már itt tartunk, akkor az értékelésemhez hozzá kell tennem, hogy csak köszönettel tartozom a Svédországban élő szakembereknek, köztük elsőként Móré Imrének, aki remek információkkal alapozta meg a munkánkat, és mindazoknak, akik a svéd futballt ismerve segítettek.
– Nem érzi úgy, hogy ezt a meccset meg lehetett volna nyerni?
– Vártam ezt a kérdést, és elmondok erre egy történetet. Még Vasas-edzőként éltem meg azt a periódust, hogy a Vác ellen sehogyan sem sikerült nyernünk a csapattal. Az egyik meccsen azonban vezettünk, a kilencvenharmadik percnél jártunk, amikor felállt a kispadról az akkori segítőm, Komjáti András, megölelt, és azt mondta: na, ez megvan. Erre mi történt? A váciak előreíveltek egy labdát, és puff… egyenlítettek. Innentől mondom azt, egy meccsnek valóban akkor van csak vége, amikor a bíró lefújja. Ebben a játékban nincsenek fikciók, nincsen "ha”. Most nem kezdhetem el azt mondani, hogy ha Tököli Attila fejesét követően a svéd kapus nem véd bravúrral; ha Dárdai Pál megpattanós lövése után ugyanez a kapus nem nyúl vissza reflexből a bal sarok felé tartó labdáért; ha Lisztes Krisztián a meccs hajrájában jobbról jobban eltalálja a labdát, akkor… De, nincs "ha”. A valóságban a svédek a második félidőben nagy nyomás alatt tartották a kapunkat. A mi játékosaink viszont nagyon fegyelmezetten védekeztek, a középpályások rendkívül profin szervezték a játékot, és a csatárok is mindent megtettek, amit ez a játék számukra engedett. A svéd válogatott azonban mindent elkövetett az egyenlítésért, és el kell ismerni, hogy Zlatan Ibrahimovic azért kiemelkedő képességű labdarúgó, mert ő az, aki jókor van jó helyen. Balszerencséjére a gólja után megsérült, de ahogyan nálunk Kenesei Krisztián, úgy az ellenfél csapatában az adott pillanatban ő volt a helyzet ura. Szóval, a kérdésre adott válaszom úgy szól: természetesen jó lett volna nyerni, de a döntetlen is hűen tükrözi azt, amit ez a meccs hozott.
– Most sokan dicsérik a csapatot, és persze önt, aki a taktikát kitalálta, így óvatosan kérdem azt: elfogadja a kritikát is?
– Persze, hogy elfogadom.
– A lelátóról nézve a meccset nem tűnt túl szerencsés húzásnak a csatárokat lecserélnie, mert mire Fehér Miklós és Gera Zoltán belelendült volna a játékba, a német bíró lefújta a meccset.
– Lehet, hogy a két csereember valóban az utolsó percekre érezte meg igazán a meccs ritmusát, de úgy érzem, nem döntöttem rosszul a cserékkel. Kellett a friss erő. Ezen a meccsen nagyon sok múlott azon, hogy a támadók a gyors beindulásokkal miképpen tudják fárasztani az ellenfél védőit. A nagy iramban Kenesei Krisztián és Tököli Attila is érthetően elfáradt, de nekünk ugyanúgy stresszelni kellett a svéd védelmet, illetve a támadóknak is vissza kellett lépniük a középpálya irányába, hogy a hazaiak ott ne tudják gond nélkül felépíteni a játékukat. Szerintem Fehér Miklósnak igenis voltak lendületes elfutásai, és Gera Zoltán képes volt megtartani a labdát, úgy, hogy Dárdainak, Lisztesnek, és a két szélen Fehér Csabának és Lőw Zsoltnak legyen ideje felzárkóznia, és a középpályás védekezésbe is jól segítettek be.
– És egyetért azzal a véleménnyel, hogy nekünk a lettek lettek az első számú segítőink ebben a csoportban? Vagy fogalmazzunk úgy, hogy az északi csapat a legnagyobb riválisa immár a válogatottnak?
– Ne fussunk ennyire előre. Egy meccsen vagyunk túl, és próbáljunk meg inkább arra koncentrálni, hogy a gyaníthatóan foggal-körömmel védekező San Marino ellen győzzünk szerdán. Azt elfogadom, hogy ebben a csoportban a lettek jelentik a mérleg nyelvét, és az a csapat, amelyik ellenük kétszer győz, nagy esélyhez jut. Hangsúlyozom: esélyhez! Semmi többhöz.