
Archiv cikkek
2002.10.30. 23:28
Kényelem helyett kín
A továbbjutás kiharcolásában reménykedő Lyon otthonában az Ahmed Hosszam passzát értékesítő Pienaar révén már a hetedik percben vezetést szerzett az Ajax. A hátrányban lévő Lyon fölénybe került, és a 43. percben Anderson fejese révén kis híján egyenlített, Chivu azonban menteni tudott a gólvonalról a franciák szerint későn, a bíró szerint még idejében&

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:27
Dugovicsék Eindhovenben
Az egész az Evertonnal kezdődött& És nem sok hiányzott hozzá, hogy Ewerthonnal folytatódjék. Az Arsenal bő másfél hete került át az árnyékos oldalra: a Goodison Parkba tett látogatásig napfény és derű jellemezte Arséne Wenger együttesének mindennapjait. Ám az Everton ellen elveszítette a veretlenségét, majd kikapott az Auxerre-től is, a Blackburn elleni hazai vereség pedig hovatovább egyéni, pontosabban csapatcsúcsnak minősült a vesszőfutás nevű versenyszámban.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:26
Csúnya továbbjutás
Félteni azért nem kell a Real Madridot, a címvédő átlépte a legjobb tizenhat küszöbét, igaz, a spanyol szurkolók aligha ilyen továbbjutásról álmodtak. A többek között Ronaldóval, Zidane-nal és Raúllal felálló Real újabb kínos kilencven percet élt át a Bernabéuban, hiszen vereséget szenvedett az életéért harcoló Romától.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:21
Harmincasoké lesz a világ
A főasztalnál Sugár András, a Westel vezérigazgatója, valamint Szeiler József, a Ferencváros ügyvezetője, a háttérben a zöld-fehér egyesület dicső múltját hirdető relikviák: egy csapatkép 1934-ből Tóth Gézával, Sárosi Györggyel, serleg serleg hátán, Albert Flórián stoplis cipője és egy fotó a hetvenes évekből, rajta Rákosi Gyula, mellette az Üllői úti császár, illetve Novák Dezső. Tíz méterrel odébb egy bábu, amelyen a vadonatúj Fradi-dressz feszül.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:19
Előny a kapuban
A két csapat a kilencvenes évek közepén már találkozott egymással de, akkor más volt a szituáció. A ferencvárosiak legjobbnak tartott játékosát, Lisztes Krisztiánt ugyanis éppen a VfB Stuttgart vette meg. A középpályás 1996 januárjától 2001 júniuásig öt és fél éven keresztül volt a német klub tagja (ekkor a Werder Bremenbe igazolt), ez idő alatt 109 élvonalbeli bajnoki meccsen tizenkét góllal segítette a sváb gárdát.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:19
A pályán a kabalafigurák is találkozhatnak

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:18
Nincs előre lefutott meccs

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:17
Nem szabadna gólt kapni
Hogy aludt? Köszönöm, jól, nyugodtan, forgolódás nélkül, és ha arra gondol, akkor azt is elmondom: nem gyötörtek rémálmok a svábokkal kapcsolatban mondta Lipcsei Péter, a Ferencváros csapatkapitánya a mai, Stuttgart elleni UEFA-kupa-mérkőzés előtti utolsó edzésre készülődve.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:13
Aki Rivaldo szép góljait csodálja
A magyar labdarúgásban uralkodó állapotok miatt manapság ritkán számolhatunk be sikerekről. Kéthetente jelentkező sorozatunkban azonban olyan fiatal játékosokat szólaltatunk meg, akik a közeljövőben változtathatnak a helyzeten. Utánpótláskorú futballistáink között több is szép reményekkel néz pályafutása felnőtt szakasza elé.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:09
Fitos József pereskedne
"A meccs után egy barátom Piroskával beszélgetett, amire megkérdeztem tőle, hogy miért kell mindenféle emberrel szóba állnia. Erre Piroska az édesanyámat vette a szájára. Édesanyámat, aki tavaly a karjaim között halt meg. Én meg odaléptem hozzá, és valóban elmondtam mindennek."

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:04
Souness: Utáljanak, kérem!
Pikánsan fűszerezett játéknapot tartanak a második számú európai kupában csütörtökön este. Lesz egy brit belharc, egy görögtörök párviadal, egyes játékosok régi klubjukkal kerülnek szembe, s akkor még csak a legérdekesebb összecsapásoknál tartunk.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:02
Boateng nem vádol
Mindenki megelégedésére a lehető legjobban zárult le az újabb rasszizmusgyanús ügy a Premier League-ben. A szombati MiddlesbroughLeeds bajnoki (22) végén tucatnyi játékos keveredett összetűzésbe egymással a levonuláskor, s egyes tudósítások szerint a Boro játékosa, George Boateng később azzal vádolta Nick Barmbyt, hogy az a bőrszínére tett megjegyzéseket.

Archiv cikkek
2002.10.30. 23:01
Mire jó a tévé?
A BL-meccsek mellett a hét közepén a televíziós felvételek bizonyító ereje volt az olasz futballközvélemény másik nagy témája. Mint ismeretes, az idény során már négy labdarúgót tiltottak el egy vagy két mérkőzésre, mert megrúgta ellenfelét, és bár a játékvezető ezt nem vette észre, a tévékamerák által rögzített képek alapján a fegyelmi bizottság "nem kegyelmezett.

Archiv cikkek
2002.10.30. 22:58
Már csak a Barcelona hibátlan a mezőnyben

Archiv cikkek
2002.10.30. 22:58
A Bajnokok Ligája hullámvasútján
6946
/
7432