A két csapat a kilencvenes évek közepén már találkozott egymással de, akkor más volt a szituáció. A ferencvárosiak legjobbnak tartott játékosát, Lisztes Krisztiánt ugyanis éppen a VfB Stuttgart vette meg. A középpályás 1996 januárjától 2001 júniuásig öt és fél éven keresztül volt a német klub tagja (ekkor a Werder Bremenbe igazolt), ez idő alatt 109 élvonalbeli bajnoki meccsen tizenkét góllal segítette a sváb gárdát.
S mivel légióskodása közben is folyamatosan figyelte nevelőegyesületét, elmondható, ha valaki testközelből ismeri e két csapatot, akkor az Lisztes."Lászik, hogy Felix Magath összerakta a csapatot – értékelt a futballista. – A rendszerben mindenki tudja a feladatát, de éppen legutóbb, a Cottbus ellen kiderült, egy szervezetten védekező csapat akkor is gondot okoz a VfB-nek, ha egyébként gyengébb képességű. Ráadásul fiatal a gárda, ezért igencsak hullámzó a teljesítménye. Ha a kapusokon múlna a meccs, simán győzne a Fradi, mert Szűcs Lajos klasszisokkal jobb, mint Thomas Ernst. A védelem kiemelkedő tagja Marcelo Bordon, ragyogóan fejel, és nagyon kell vigyázni a ballábas szabadrúgásaira. Zvo-nimir Soldo rutinból játszik, az egyszerű megoldásokra törekszik, és szinte csak egy embernek passzol. Krasszimir Balakovot ugye nem kell bemutatnom… Figyelni kell Alekszandr Hlebre, aki gyors, jól cselez, technikás. A csatároknál Kevin Kuranyi az ügyeletes sztár, nagyon érzi a kaput. Én abban bízom, hogy nyer a Fradi, és ha nem kap gólt, továbbjuthat.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





