Mire jó a tévé?

M. T.M. T.
2002.10.30. 23:01
Címkék
A BL-meccsek mellett a hét közepén a televíziós felvételek bizonyító ereje volt az olasz futballközvélemény másik nagy témája. Mint ismeretes, az idény során már négy labdarúgót tiltottak el egy vagy két mérkőzésre, mert megrúgta ellenfelét, és bár a játékvezető ezt nem vette észre, a tévékamerák által rögzített képek alapján a fegyelmi bizottság "nem kegyelmezett.
Vittorio Chiusano, a Juventus elnöke szerint nem szabad túlzásba esni ezekkel az ítéletekkel, amelyeknek elsősorban "nevelő célzatuk van, hogy a játékosok a pályán se feledjék el, valójában egy sportot művelnek”. Carlo Ancelotti, a kedden a tv-s bizonyíték alapján eltiltott Paolo Maldini edzője szerint "ezt a bizonyítékot nem a közvéleménynek vagy a sajtónak kell kérnie, hanem a játékvezetőnek, ha utólag úgy ítéli meg, hogy valamelyik döntése előtt nem volt világos előtte a helyzet”. Maga az érintett, a válogatottból nemrégiben visszavonult Maldini úgy véli, hogy "ezt a bizonyítékot csak a súlyos esetekben kellene használni, nem pedig nyakra-főre, ahogy mostanában történik”.A Corriere dello Sport című római sportnapilap értesülései szerint a Manchester United és a Valencia is feljelentette a Laziót egy római bíróságon, mert a fővárosi klub még nem fizette ki Stam, illetve Mendieta vételárát az angol, illetve a spanyol együttesnek, de Sergio Cragnotti elnök szerint nincs ok az aggodalomra.A várakozásnak megfelelően Alberto Cavasin lett a negyedik ligás Florentia Viola szakvezetője. A Leccétől az előző idény közben eltávolított mester hároméves szerződést kötött a firenzei klubbal (a Fiorentina utódjával), és célja, hogy három év alatt feljuttassa a csapatot az A-ligába. Mint ismeretes, a gárda 9 forduló után csak a 7. helyen áll a C2-liga B-csoportjában, ezért kedden menesztették Pietro Vierchowod vezetőedzőt.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
30 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
54 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik