Boateng nem vádol

2002.10.30. 23:02
Címkék
Mindenki megelégedésére a lehető legjobban zárult le az újabb rasszizmusgyanús ügy a Premier League-ben. A szombati MiddlesbroughLeeds bajnoki (22) végén tucatnyi játékos keveredett összetűzésbe egymással a levonuláskor, s egyes tudósítások szerint a Boro játékosa, George Boateng később azzal vádolta Nick Barmbyt, hogy az a bőrszínére tett megjegyzéseket.
A Leeds hétfői sajtótájékoztatóján Barmby döbbenten és hevesen cáfolta, hogy ilyesmire vetemedett volna, és mint kiderült, ezt maga Boateng sem állítja. A Boro által kiadott közleményben ugyanis az szerepel, hogy csakis félreértésről lehet szó, rasszista megjegyzést senki sem emlegetett, bár kétségtelen, hogy a két futballista összeszólalkozott.Sajnos nem tudunk elszakadni e csúnya témától: az UEFA bejelentése szerint az angol és a szlovák szövetség is szankcióra számíthat a minapi, pozsonyi Eb-selejtezőn történtek folyományaként. A vendégek szurkolóik izgága viselkedése miatt kapnak majd pénzbüntetést, míg a hazaiaknak ennél is súlyosabb következményekkel kell számolniuk a folyton huhogó közönség jóvoltából.Division I
16. forduló, keddi mérkőzések: Gillingham–Wolverhampton Wanderers 0–4, Grimsby–Burnley 6–5, Leicester–Coventry 2–1, Norwich–Nottingham Forest 0–0, Portsmouth–Preston North End 3–2, Reading–Bradford 1–0, Walsall–Crystal Palace 3–4, Wimbledon–Rotherham 2–1
Az élcsoport: 1. Portsmouth 38 pont (15 mérk.), 2. Leicester 31 (15 mérk.), 3. Norwich 30
Legfrissebb hírek

A Sajn Francisco egy mezőnygóllal verte a címvédőt az idény eddigi legjobb meccsén – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
4 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
4 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
4 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
4 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
4 órája