Röplabda: remek formában vannak a békéscsabaiak

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 07:11
null
A csabaiaknak eddig minden okuk megvan az örömre (Fotók: Békés Megyei Hírlap/Imre György)
Az eredmények eddig őket igazolják – vallja az idényben még veretlen Békéscsaba edzője, Tóth Gábor.

 

Borítékolható volt a női Extraliga aktuális idénye előtt, hogy a mezőnyből kiemelkedő négy nagycsapat, a Vasas, a Nyíregyháza, a Kaposvár és a Békéscsaba vív ádáz harcot a döntőbe jutásért, és az év végi nagy hajrá előtt ez a négy együttes is alkotja az élmezőnyt – viszont már csak egy klub, a 2014 és 2018 között öt bajnoki címet szerző Csaba veretlen.

Tóth Gábor
Tóth Gábor

„Nagyon fontos, hogy sikeresen vettük fel a harcot a tomboló világjárvánnyal, a játékosok, a szakmai stáb és a klubvezetőség tagjai is felelős viselkedést tanúsítottak, így a nagyobb baj egyelőre elkerült minket: ezért nyugodtan tudtunk dolgozni és készülni   – mondta az eddig meggyőző teljesítménnyel menetelő Békéscsaba edzője, Tóth Gábor. – A körülmények miatt ez minden idők legnehezebb bajnoksága, de eddig jól vettük az akadályokat. Örülünk az eredményeknek, viszont az elsődleges, hogy mindenki egészséges maradjon, hiszen ez garantálja a folyamatos és jó minőségű munkát, illetve a további jó eredményeket. Azért dolgozunk minden egyes nap, hogy a BRSE újra elfoglalja jól megérdemelt helyét a magyar női röplabdázás élmezőnyében. Ez eddig jól megy és ehhez hihetetlenül jó kohézióra, illetve bizalomra van szükség a csapat, a stáb és a vezetőség között – az eredmények eddig minket igazolnak.”

A korábbi válogatott feladó a 2016–2017-es idényben Szasa Nedeljkovics másodedzője volt a Csabánál, ahová nyáron az MTK-tól tért vissza kettő plusz két évre, immár vezetőedzőként. Tóth elmondta, nehéz és hosszú munkával nagy hangsúlyt és energiát fordítottak arra, hogy olyan röplabdázókat igazoljanak, akik a kiváló játéktudás mellett emberileg is jól kiegészítik egymást. A kulcspozíciókba nemzetközi klasszisokat szerződtettek, amilyen a szerb Marta Drpa, aki a 37 éves tréner szerint igazolta is kvalitásait. Szükség is volt a jó teljesítményekre, hiszen a csabai sportcsarnok felújítása miatt október eleje és november vége között az első nyolc bajnokit idegenben kellett megvívnia a Csabának.

„Ha nem is zökkenőmentesen, de minden akadályt vettünk. Nyilván nem volt kényelmes, mégsem gondolom, hogy bárkit is megrengetett volna a csapatból, és az is a pszichés erőnket mutatja, hogy veretlenül jöttünk ki az idegenbeli meccsekből, mindenféle mentális nyomást el tudtunk viselni   –   folytatta Tóth. – Jó őszön vagyunk túl, már most is bizonyított az együttes, viszont a lényeges kérdések tavasszal dőlnek el a bajnokságban, semmi sincs még lefutva. Továbbra is szeretnénk az eddig látott agresszív, harcos, jó minőségű röplabdát mutatni.”

CSABAI ŐSZ
– Vasas 3:2
– MTK 3:0
– UTE 3:1
– Nyíregyháza 3:1
– DVTK 3:0
– Kaposvár 3:2
– DVTK 3:0
– Balatonfüred 3:0
– MTK 3:0

A nemzetközi porondon azonban még várat magára a bemutatkozás. A BRSE a CEV-kupában a legjobb 16 között kapcsolódott volna be, elsőként kedden az olasz Monza ellen (a szerb Ub és a cseh Brno szerepel még az olaszországi tornán), ám a második számú európai sorozatban 2019-ben elődöntős klub nem vállalta az utazást.

„Jeleztük az európai szövetségnek, készen állunk arra, hogy lejátsszuk a Monza elleni mérkőzést, ha kell, »buborékban«, tehát tornarendszerben, egy meccsen vagy oda-visszavágón – szögezte le Tóth Gábor. – Viszont nem fogjuk kockára tenni sportolóink és munkatársaink egészségét: nem láttuk százszázalékosan, hogy rendben, biztonságban eljussunk Olaszországba, majd vissza. A légi közlekedés katasztrofális, a buszút pedig olyan országokon át vezetne, ahol szinte egyik napról a másikra változnak a korlátozások. Nincs még lefutva a kupaszereplés, nem is biztos, hogy az eredeti időpontban és helyszínen kerül sor a tornára, de hivatalos információink még nincsenek.”   

AZ ÁLLÁS
1. Békéscsaba 9 7 2 27:6 25
2. Kaposvár 10 6 1 3 22:15 19
3. Nyíregyháza 7 6 1 19:6 18
4. Vasas 7 5 1 1 18:8 16
5. UTE 5 2 3 8:10 6
6. MTK 6 1 5 6:16 3
7. Balatonfüred 6 1 5 5:16 3
8. DVTK 10 10 2:30 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik