Férfi röpi: visszalépett az MK-tól a MAFC, veszélyben a bajnoki folytatás is

Vágólapra másolva!
2022.11.22. 20:14
null
Illusztráció: AFP
A MAFC-BME férfi röplabdacsapata anyagi problémák miatt visszalépett a Magyar Kupától, és veszélyben van az extraligás szereplése is.


A klub közösségi oldala kedd este arról adott tájékoztatást, hogy „a jelenlegi játékosállományát nem tudja megtartani.”

„A háttérben finanszírozási problémák állnak, mivel nem jutottunk hozzá az Extraligához szükséges anyagi forrásokhoz” – fogalmaztak.

Célként a klubvezetés azt jelölte meg, hogy „a körülmények ellenére emelt fővel be tudják fejezni a bajnokságot”, ugyanakkor a szerdai, DEAC elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóra nem tudnak kiállni.

„Köszönjük mindenkinek, akik eddig támogatták a csapatot, nélkületek nem sikerült volna ilyen szép sikereket elérnünk. Reméljük, hogy meg tudjuk oldani a helyzetet és újra láthatjátok a MAFC csapatát a pályán” – zárták a közleményt.

A MAFC 2006-ban, 2009-ben, 2014-ben és a legutóbbi két idényben is bronzérmet szerzett az élvonalban, a mostani alapszakaszban nyolc forduló után négy-négy győzelemmel és vereséggel, 14 ponttal a harmadik helyen áll.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nagy csatában egyenlített a Vegyész a férfi röplabda Extraliga bronzmeccsén

Röplabda
2025.05.07. 22:05

Elképesztő fordulat után a bajnoki cím kapujában a MÁV Előre röpisei

Röplabda
2025.05.05. 21:15

Kétszettes hátrányból fordítottak a DEAC röpisei

Röplabda
2025.05.04. 16:16

A MAFC nyerte meg a férfi röplabdabajnokság bronzmeccsének első felvonását

Röplabda
2025.05.03. 22:31

Magabiztosan győztek a Pénzügyőr röpisei a TFSE ellen

Röplabda
2025.05.02. 20:37

A DEAC röpisei nyerték a TFSE elleni párharcot

Röplabda
2025.04.26. 20:30

A harmadik meccs dönt a DEAC és a TFSE röpisei között

Röplabda
2025.04.18. 19:24

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
2025.04.15. 22:02
Ezek is érdekelhetik