Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.04.08. 23:41

Sorozatban ötödik bajnoki címét gyűjtötte be kedden a Vasas Óbuda női röplabdacsapata. Az aranyérem egyben egy korszak lezárását is jelenti a klub történetében.

Az összességében már 11 bajnoki címnél járó, ezzel az eddigi éllovas NIM SE-t utolérve a hazai rekordot beállító klub a mostani ötös sorozatot Janisz Athanaszopulosz irányításával érte el, akinek a keddi volt a búcsúmérkőzése a piros-kékek kispadján, ugyanis már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy az idény végén távozik az óbudaiaktól.

A görög szakember vezérletével – aki nem mellékesen a cseh válogatott szövetségi kapitánya is volt párhuzamosan – összesen 11 trófeát szerzett a Vasas: az öt bajnoki cím mellett négyszer a Magyar Kupát is elhódította, s megnyerte a Közép-európai Ligát és a MEVZA-szuperkupát is. Emellett többnyire rendszeres résztvevője volt a Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmeinek, és tavaly egészen az elődöntőig jutott a második számú európai kupasorozatban, a CEV-kupában. Igazán veretes eredménysor…

Persze azt is kár lenne tagadni, hogy a mostani volt a legkevésbé eredményes idényük az ötből. A csapat kerete jelentősen átalakult az előző évadhoz képest, több meghatározó játékosa – az amerikai Taylor Bannister, az azeri válogatott Ajsan Abdülazimova, a szlovén válogatott Fatoumatta Sillah és Török Kata – is távozott, az új kerettel a bajnoki cím mellett a Magyar Kupában „csak” bronzérmesek lettek, a BL-ben a selejtezőben, a CEV-kupában pedig az első fordulóban búcsúztak. Azonban azt bátran kijelenthetjük: bármelyik másik hazai klub szívesen cserélne velük így is.

Felvetődhet a kérdés, hogy az Athanaszopulosz-korszak az óbudai aranykorszak végét is jelenti-e? Arról még nincs hivatalos információ, ki lesz a görög szakember utódja, de abban biztosak vagyunk, hogy a piros-kék sikerek letéteményeseinek számító, a hátteret évek óta megteremtő Jámbor János, a klub többségi tulajdonosa, illetve Sarlós Márton szakosztályvezető gőzerővel dolgozik azon, hogy a csapat a sportág hazai csúcsán maradjon.

Már csak azért is, mert a következő idényben a magyar bajnok – azaz mostantól már hivatalosan is Vasas Óbuda – ismét automatikusan a BL főtábláján szerepelhet, ami arra kötelezi őt, hogy ütőképes csapata legyen az új idényben is, mert nyilvánvalóan nem szeretne pofozógép lenni!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Talán majd vasárnap – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Szoboszlai: Mindent egy lapra teszünk fel!; Varga Zsolt: Az első három meccsen elértük a célt

E-újság
2026.04.13. 23:40

Győzelem vagy halál – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.04.13. 22:59

Jannisz Athanaszopulosz: Minden egyes napot magammal viszek

Röplabda
2026.04.13. 11:53

Mégsem Kazincbarcelona – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.04.13. 07:43

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
2026.04.11. 23:31

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.04.11. 23:25

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.11. 23:25
Ezek is érdekelhetik