Női röpi Extraliga: nehezen kezdett, de simán nyert a címvédő a döntő első meccsén

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 20:16
Egymeccses előnyben a címvédő (Fotó: Dömötör Csaba)
A Vasas nehezen lendült játékba, de végül magabiztosan, 3:0-ra legyőzte a Kaposvári NRC-t a női röplabda Extraliga döntőjének első mérkőzésén.

 

Az alapszakaszt veretlenül megnyerő Vasas – amely a rájátszásban eddig még csak játszmát sem vesztett – meglepően nehezen kezdte a találkozót. A kaposváriak szerezték az első pontokat, és szinte alig vétettek hibákat, így hamar hatpontos előnyre tettek szert. A folytatásban azonban összeszedte magát a címvédő és 23:23-nál ki is egyenlített, majd a szett hajrájában ki is tudták használni a lélektani előnyt. 1:0

A második etap pedig már teljesen más képet mutatott, mint az első. Ezúttal a fővárosiak kezdtek sokkal magabiztosabban és hamar 6:1-re el tudtak lépni. A továbbiakban ugyan egy kicsit közelebb férkőzött a KNRC, de nem tartott sokáig a menetelés, a különbség hamar ismét növekedni kezdett. A hazaiak előnye volt, hogy 12 pontra is nőtt, amiből már nem tudott felállni a kaposvári gárda. 2:0

A harmadik játékrész már sokkal kiélezettebben kezdődött, a vendégek szépen használták ki, hogy a tavalyi bajnok kicsit belekényelmesedett a meccsbe. A Vasas ezúttal is erősebben kezdett, de 13:12-nél már mégis a Kaposvár vezetett. Ezt követően szinte fej fej mellett haladtak a felek, és folyamatosan változott, melyik csapat vezet éppen egészen a hajráig. Az utolsó percekben azonban visszatért a címvédő dominanciája és hét ponttal megnyerte a szettet és ezzel a mérkőzést is. 3:0

A hazaiak legjobbja a 15 pontos Sillah Fatoumatta volt, míg a vendégeknél Szedmák Réka bizonyult a legeredményesebbnek a maga 10 pontjával.

 

RÖPLABDA
Női Extraliga
Döntő, 1. mérkőzés
VASAS ÓBUDA–KAPOSVÁRI NRC 3:0 (24, 13, 18)
Folyondár utca, 800 néző. V: Bátkai-Katona, Halász T. 
VASAS: Gülübay 8, Török K. 7, Papp O. 1, Bannister 13, SILLAH 15, ABDÜLAZIMOVA 11. Csere: Juhár D. (liberó), GYIMES-CAPET 6, Fricová, Jámbor. Edző: Janisz Athanaszopulosz
KNRC: Hurst 5, VILVERT 9, Martin 1, Szedmák 10, Radnai Luca 3, Dias 5. Csere: Rády (liberó), Nicolai, Godó 1, Maiorano 3, Sahin 1. Edző: Vincent Lacombe
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 0:3, 3:7, 7:8, 8:14, 11:17, 15:21, 19:23, 23:24. 2. játszma: 6:1, 13:4, 20:8. 3. játszma: 2:2, 7:3, 9:8, 11:11, 12:13, 15:16, 23:16
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Vasas javára
MESTERMÉRLEG
Janisz Athanaszopulosz: – A döntőt megelőző közel két és fél hetes szünet alatt kiestünk a korábbi ritmusból és a három hiányzó korosztályos-válogatott kerettag miatt csökkent az edzésmunkánk minősége is. Szépen talpra álltak a lányok az első szettben és utána már kézben tartottuk a mérkőzés irányítását. Nem gondolhatjuk, hogy csak a mezeket a pályára küldve nyerhetünk, sokkal agresszívabban kell játszanunk, úgy, ahogyan az első játszma végén és a másodikban.
Vincent Lacombe: – Az első szett újabb jó példa volt arra, hogy az utolsó pontig harcolni kell, mert ez már nem először történik meg velünk ezen a pályán, úgy, hogy előnyben vagyunk. Ahhoz, hogy egy játszmánál tovább maradjunk versenyben, mentálisan teljesen másképp kell hozzáállnunk és átlépni a határainkon, remélem, a hazai meccsen ez sikerül.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik