Röplabda: parádés mérkőzésekre van kilátás a hétvégi Magyar Kupa-döntőben

SNEFF SZILÁRDSNEFF SZILÁRD
2023.03.07. 15:06
null
Magyar Bálint szerint nincs papírforma (Fotó: Dömötör Csaba)
Parádés mérkőzésekre van kilátás a hétvégi DRK Magyar Kupa-döntőben, hiszen a nőknél és a férfiaknál is a két legjobb csapat csap össze a döntőben.

 

Óvatosan beszóltak egymásnak a csapatok a DRK Magyar Kupa-döntő keddi délutáni sajtótájékoztatóján a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban. A női címvédő Vasas Óbuda csapatkapitánya, Aysan Abdülazimova finoman jelezte Baran Ádámnak, a Békéscsaba elnökének, hogy a legutóbbi idényben három trófeával gazdagodtak, a mostaniban pedig kettővel fognak – utalva arra, hogy az Extraliga mellett a vasárnapi kupadöntőt is szeretnék megnyerni. Gyimes Zsófia, a Kaposvár centere arról beszélt – meglepve ezzel szinte mindenkit a teremben –, tudják már, hogyan kell legyőzni a 2021-es bajnok és kupagyőztes Nyíregyházát.

A röplabdázók az elmúlt hónapokban már belakták a XVII. kerületi sportközpontot, hiszen a válogatott találkozók mellett a Vasas Óbuda is itt játszotta hazai Bajnokok Ligája-találkozóit, ezért sokak számára nem lesz ismeretlen a helyszín. Már sok jegy elkelt a hétvégi röplabdaünnepre, így a nagyszerű hangulat garantált, már csak a csapatoknak kell odatenniük magukat.

„A Magyar Kupa döntője mindig jó alkalom, hogy a legjobbakat egy helyen csodálhassuk legalább egy hétvégére. Az elmúlt években láthattunk hosszú, kiélezett csatákat, de előfordult, hogy az egyik résztvevő dominanciájáról maradt emlékezetes a finálé. A Magyar Röplabdaszövetség különdíjakkal és elismerésekkel is készül a nagy eseményre, emellett több korábbi röplabdázót is vendégül látunk a helyszínen, így ez egy jó lehetőség a generációk találkozására. A férfi és női aranyérmes, csakúgy, mint az elmúlt években, idén is jogot szerez arra, hogy a következő évadban a CEV-kupában indulhasson” – részletezte Ludvig Zsolt, a szövetség főtitkára.

VÉLEMÉNYEK
Bozóki Bence, a Kaposvár liberója: A legutóbbi Pénzügyőr–Kaposvár kupadöntőről nincsenek jó emlékeink, hiszen azt három nullára a fővárosiak nyerték. Egy mérkőzésen dől el a trófea sorsa, ezért nem számít, mit játszottunk korábban ellenük. Tapasztaltabbak és fiatalok is játszanak a csapatunkban, ezzel a kerettel még nem játszottunk a Pénzügyőr ellen. Teljes koncentrációval készülünk a találkozóra, bravúr lenne, ha nyernénk.
Magyar Bálint, a Pénzügyőr feladója: Mindegyik kupadöntőnek megvan a sajátossága. Hiába nyertünk az elmúlt években sorozatban háromszor, az idei is nagyon értékes lenne nekünk, ezért mindent meg is teszünk érte. Egyre kiélezettebb az idény, vannak olyan dolgok, amelyeken még javítanunk kell. Nem számít, hogy mit értünk el az alap- és a középszakaszban, nincs papírforma, bárki győzhet.

 

RÖPLABDA
SZOMBAT

DRK férfi Magyar Kupa, négyes döntő, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
A 3. helyért
16.00:
Kecskeméti RC–GreenPlan-VRCK
Döntő
19.00:
Pénzügyőr SE–Fino Kaposvár

VASÁRNAP
DRK női Magyar Kupa, négyes döntő, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont
A 3. helyért
16.45:
KNRC–Fatum-Nyíregyháza
Döntő
19.45:
Swietelsky-Békéscsaba–Vasas Óbuda

Legfrissebb hírek

Simán döntőbe jutott a Vasas a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.07. 21:03

Férfi röplabda Extraliga: két évvel hosszabbított a Kaposvár vezetőedzője

Röplabda
2026.03.06. 11:20

Női röpi Extraliga: egy győzelemre a Vasas a döntőtől

Röplabda
2026.03.03. 19:51

Ezúttal is fontos szerep juthat a fiataloknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.28. 10:02

Röplabda: a Vasas megnyerte a Békéscsaba elleni elődöntő első felvonását

Röplabda
2026.02.26. 22:06

Férfi röplabda Extraliga: sima kaposvári győzelem Kecskeméten

Röplabda
2026.02.25. 21:28

Elsőként a Békéscsaba jutott a női röplabda Extraliga elődöntőjébe

Röplabda
2026.02.16. 20:44

Női röplabda Extraliga: előnyben a Békéscsaba a negyeddöntőben

Röplabda
2026.02.13. 20:49
Ezek is érdekelhetik