Nöi röplabda: már a 13. a női válogatott az európai rangsorban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 17:27
A legutóbbi két Eb-n való részvétel, valamint a nyári sikeres World Grand Prix-szereplés is sokat tett hozzá ahhoz, hogy immár a tizenharmadik helyen álljon a magyar női röplabda-válogatott az európai szövetség (CEV) legfrissebb, október 2-án kiadott kontinentális rangsorában. A magyar csapat az előző listához képest két helyet lépett előre – adta hírül a magyar szövetség honlapja.

A kontinens ranglistájának élén isváltozás történt. Immár nem Oroszország, hanem a friss Európa-bajnok szerb válogatott az első 290 ponttal. Az oroszok a másodikok, az olaszok a harmadikok, míg a Eb-döntős hollandok a negyedikek. Az első tízben található még a török, a német, a belga, a lengyel, a bolgár és a horvát válogatott is. Rajtuk kívül a csehek és a fehéroroszok előzik még meg a mieinket.

Ateljes rangsor, pontszámokkal itt.

Legfrissebb hírek

Megkezdte a felkészülést a női röplabda-válogatott az Eb-selejtezőkre

Röplabda
2025.07.14. 15:41

„Előzetesen gondolkodás nélkül elfogadtuk volna az ezüstérmet” – Glemboczki Zóra a női röplabda-válogatott El-meneteléséről

Röplabda
2025.07.02. 06:50

A női röplabdakapitány élete végéig emlékszik az ezüstéremmel zárult hétvégére

Röplabda
2025.07.01. 07:03

Fekete Fanni: Túlteljesítettük az elvárásokat

Röplabda
2025.06.30. 19:25

Röplabda: „Sosem gondoltam, hogy ezt egyszer át tudom élni Magyarország színeiben”

Röplabda
2025.06.30. 18:25

Ezüstéremmel zárt a női röplabda-válogatott Ängelholmban

Röplabda
2025.06.29. 21:36

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

Röplabda: a finálé a tét Ängelholmban és Amstettenben is

Röplabda
2025.06.28. 10:08
Ezek is érdekelhetik