Röplabda: először rendeznek világbajnokságot két országban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.09. 18:22
Először rendeznek röplabda-világbajnokságot két országban, miután a nemzetközi szövetség (FIVB) szerdai bejelentése szerint a férfiak tornájának 2018-ban Olaszország és Bulgária adhat otthont.

Az FIVB elnöke, a brazil Ary S. Graca közleményében kiemelte, hogy az idei férfi Európa-bajnokságnak otthont adó két ország szövetségének együttműködése példaértékű, és mindkét helyen nagy hagyománya van a röplabdának. Hozzátette: az elődöntőkre és a döntőre Olaszországban kerül majd sor.

Bulgária ifjúsági és sportminisztere, Kraszen Kraljev hangsúlyozta, hogy a világbajnokság az egyik legjelentősebb sportesemény lesz az ország történetében. Az olasz szövetség elnöke, Carlo Magri arról beszélt, hogy az FIVB mostani döntése egyben az itáliaiak szervezési készségének elismerése, hiszen 2010-ben a férfi, tavaly pedig a női vb-t rendezték meg a nehéz gazdasági helyez ellenére jó színvonalon.

Az előző férfi világbajnokságnak tavaly Lengyelország adott otthont, a torna 103 mérkőzését összesen több mint félmillió néző látta a helyszínen, ami rekordnak számít a vb-k történetében.

Olaszország az 1978-as és a 2010-es férfi, illetve a tavalyi női torna után negyedszer rendezhet röplabda vb-t. Bulgária 1970-ben a férfiak és a nők világbajnokságának is otthont adott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik