Rio 2016: Imre Géza éremért vívhat, megverte a kétszeres vb-győztest!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.09. 19:04
Imre Géza 15:9-re megverte a kétszeres világbajnok észt Nikolai Novosjolovot a riói olimpia férfi párbajtőrversenyének negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé. A magyar vívó az elődöntőben 21 órától a francia Gauthier Grumier-vel csap össze, akit a tavalyi vb-döntőben legyőzött.

A világbajnoki címvédő magyar vívó az első három percben 3:1-es hátrányba került, de egyenlített (3:3). A középső etapban fej fej mellett haladtak a felek, az utolsó három percet 7:7-es állásról kezdték meg.

A harmadik három perc elején Imre 3:0-s szériát futott (10:7), ezek után pedig már nem engedte ki a kezéből a meccset, és végül magabiztosnak mondható hattusos győzelmet aratott (15:9).

„Ha kívülről annak is tűnt, belülről egyáltalán nem volt egyszerű. Kétszeres egyéni világbajnokról beszélünk, borzasztó fizikum. Amikor az elején egyszer-kétszer megütötte a pengémet, úgy éreztem, hogy nagy gond van, azon gondolkodtam, hogyan fogom egyáltalán megtartani a pengémet, nem azon, hogyan adok tust – mondta Imre a vegyes zónában. – Szerencsére volt egy-két jó tusom, a végén pedig talán el is ment egy kicsit az önbizalma. Megtaláltam a vívása ellenszerét, nem adtam neki pengét, és ott hadakozott magával, szerintem.”

Imre Géza 21 órától a legjobb négy között a francia Gauthier Grumier-vel vív, akit a tavalyi vb-döntőben 15:14-re megvert.

RIO 2016
FÉRFI PÁRBAJTŐR
EGYÉNI, NEGYEDDÖNTŐ
Imre Géza
–Nikolai Novosjolov (Észtország) 15:9
NYOLCADDÖNTŐ
Imre Géza
–Boczkó Gábor 15:8
2. FORDULÓ
Imre Géza
–John Edison Rodríguez (Kolumbia) 15:8

Legfrissebb hírek

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

„Nagyon akartam az aranyat” – Siklósi Gergely a vb-ezüst után

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:17

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 17:36

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:42

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59
Ezek is érdekelhetik