MTI
2016.09.14 09:38 Frissítve: 2016.09.14 10:07

Paralimpia: négy-négy ezüstnél és bronznál járunk félidőben

Nyolc éremnél – négy  ezüstnél és négy bronznál – tart a magyar csapat a riói paralimpia félidejében.

 

„Úgy forog a magyar csapat gépezete, mint egy jól bejáratott Rubik-kocka – jelentette ki Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. – Pontosak, magabiztosak és sportszerűek a versenyzőink, ahogyan azt minden magyar el is várhatta tőlük. Nyolc kis színes négyzet már a helyére került, a paralimpia végére pedig mind a negyvenhárom sportoló betölti majd azt a helyet, ami ebben a nagyszerű csapatban rá vár.”

Az elnök a félidei értékelésében egyúttal azt kérte minden magyartól, hogy legyen büszke a parasportolókra, mert megérdemlik.

Az MPB tájékoztatása szerint a 162 ország közül jelenleg 78 szerzett érmet, s eddig a legeredményesebb Kína 147-tel. A kínaiak 327 sportolóval vesznek részt a riói játékokon, s a keddi versenynap végéig 63 arany-, 51 ezüst- és 33 bronzérmet nyertek.

Őket a britek és az ukránok követik 75, illetve 72 dobogós helyezéssel.

A paralimpia vasárnap zárul, a magyar csapat kedden az esti órákban ér Budapestre.

PARALIMPIA
AZ EDDIGI MAGYAR ÉRMEK
EZÜST:
Pap Bianka, úszás (100 m hát, S10), Sors Tamás, úszás (200 m vegyes, S9), Osváth Richárd, kerekesszékes vívás (kard, A), Csonka András, asztalitenisz (S8)
BRONZ: Tunkel Nándor, erőemelés (49 kg), Pap Bianka, úszás (200 m vegyes, S10), Pálos Péter, asztalitenisz (S11), Tóth Tamás, úszás (100 m gyors, S9)

2017.04.12 18:40:44

Rio 2016 EDUARDO PAES

Rio de Janeiro korábbi polgármesterének exkluzív írása a 2016-os nyári játékok hatásairól.

2016.09.16 09:07:14

Rio 2016 nemzetisport.hu

Takács Károly üzenete ma is érvényes: „Tanuljanak meg akarni, mert akarni annyit jelent, mint célt érni.”

2016.09.10 16:30:27

Rio 2016 nemzetisport.hu

„Azt hiszem, csodálatos, hogy meg tudom mutatni a képeimmel, miként érzékelem a világot.”

2016.08.30 22:12:45

Rio 2016 nemzetisport.hu

Hosszú Katinka, Szilágyi Áron, Szász Emese és Kapás Boglárka is ellátogatott a szalonba. (x)

2016.08.30 16:06:20

Rio 2016 nemzetisport.hu

„Ez sosem sikerülhetett volna édesanyám mérhetetlen szeretete és támogatása nélkül.”